Van-e értelme az életnek? Mit keresünk a világban? Talán csak porszemek vagyunk a sivatagban? Eszközök a Rendszernek? A film nem kevesebbre vállalkozik, minthogy ezekre a kérdésekre próbáljon választ találni. A legfőbb kérdés azonban az, valóban tudni akarjuk-e az igazságot?

Terry Gilliam a The Zero Theorem című filmjével visszatér gyökereihez, és harminc évvel később ott folytatja elmélkedését egyén és társadalom kapcsolatáról, ahol a Brazillal abbahagyta. Ebből a szempontból a film a Brazil (és a 12 majom) folytatásának is tekinthető: ismét egy disztópikus világ, ismét egy mindent figyelem alatt tartó és irányító Autoritás, és mindennek középpontjában Sam Lowry és James Cole hű utódja, Qohen Leth.

Joaquin Phoenix vörös-magenta hátteres képe ugrik be egyből, amikor ez a film előkerül valahol. Az a mélabús nézés azzal az esetlen bajusszal… Pedig a plakátképen még a szarukeretes szemüveg sincs rajta. Amitől előnytelenül óriásivá válik az orra… Szóval nem épp egy tipikus plakát, vagy DVD borító az a kép, ahogy a film sem igazán átlagos…

Függő, őrült, perverz, erőszakos, korrupt, beteg, mocskos… és rendőr. Ő Bruce Robertson, Skócia „büszkesége”, akinél senki sem játssza jobban a játszmákat. Akit a rendőri elnyomás vett rá arra, hogy zsaru legyen, mert a részese akar lenni. Ez a Mocsok, egyszerre felemelő és lélekromboló, vicces és komor, a szétcsúszás újabb „melódiája”, de a legjobb fajtából.

A hipszterfilmként is emlegetett Frances Ha, Tarantino egyik kedvenc filmje 2013-ból, egy igazán könnyű darab. Rendezője az a Noah Baumbach, aki többek közt Wes Anderson Édes vízi élet című filmjének forgatókönyvét jegyzi, rendezői munkái közül pedig a Greenberg volt a legutolsó. 

A román újhullámos rendezőként aposztrofált Cristian Mungiu, a 4 hónap, 3 hét, 2 nap című abortuszfilm után ismét egy megosztó témát vitt vászonra. A 2005-ben történt valós eseményeket Tatiana Niculescu Bran dokumentarista regény formájában dolgozta fel. Ez adta az alapot a rendezőnek a történet újragondolásához, amelyért 2012-ben Cannes-ban a legjobb forgatókönyv díját nyerte el, a két főszereplő, Flutur és Stratan pedig megosztva kapták a legjobb női főszereplőnek járó díjat.

Los ojos Julia, vagyis Júlia szemei. A cím felidézheti bennünk a romantikus pillanatot, amikor Rómeó először belenézett Júlia szemébe és azonnal beleszeretett…  Na, itt egyáltalán nem erről van szó, vagyis vannak rá utalások, de bár ne lennének (erről majd később). Ez ugyanis egy remek „thriller kicsit talán horror” tudjátok ez az a műfajkeresztezés, amit Hollywood és a vele azonosított amerikai filmgyártás mostanában hanyagol. Nem úgy, mint a ’90-es években. Az óceánon innen viszont, a spanyolok számomra már-már áll leejtősen jól csinálják.. Picit több mint 2 éve mutatták be, az „Amíg alszol” c. filmet, amihez foghatót nagyon régen láttam. Talán a műfajban etalonnak számító „Hátsó ablak (’54-es)” c. filmhez tudnám mérni, ami elég sokat elmond. Így nekem magas lett a mérce a Júlia szemeinél is, amely bizonyos részeiben kifogástalannak és zseniálisnak mondható, de mégis sikerült pár forgatókönyvbéli hibával elrontani az összképet.

A Kick Ass (itthon a legbénább lemagyarosított filmcím versenyen dobogós lehetne: Ha/ver-ként) már első részében is összezavarhatta nézőit abban a kérdésben, hogy mit is nézünk most egészen pontosan: kölyköknek vagy felnőtteknek szóló képregény-mesét? Bevallom őszintén, én sosem voltam nagy képregény fan, persze lányok körében ez nem is volt olyan elterjedt, de ez a film már az első részével felkeltette érdeklődésem, hiszen nem az a tipikus szuperhősös sztori.

Tina (Alice Low) 34 évesen az őt lelki terrorban tartó édesanyjával él (és egy kis kedvenccel) meglehetősen beteges se veled, se nélküled viszonyban. Poppy, a kiskutya tragikomikus halálát követően az anya látványosan szenved: egy székben ül és nyög hosszan és elnyújtottan. Tina számára a kiutat és a lehetőséget az életre Chris (Steve Oram) jelenti, akivel lakókocsis kempingtúrára indulnak. Az anya szerint a kapcsolat túl friss, természetesen nem akarja elengedni lányát (A zongoratanárnő anya-lánya kapcsolatát idézi) és közli Chrissel, hogy egyáltalán nem kedveli. A pár útnak indul felfedezni a csodás angliai vidéket, precíz útvonaltervet követnek, minden múzeumot meglátogatnak. Élvezik a kirándulást. Aztán valaki elkezd szemetelni.

Létezik-e olyan bosszú, amely brutális megtorlásra sarkall? Vajon a düh el tud-e uralkodni rajtunk oly' annyira, hogy akár ölni is képesek legyünk? Steven R. Monroe mozija ad ezekre választ nekünk...