KinoCircus - A filmes blog


A bosszúállás bosszúállást szülhet - talán ez is lehetne ennek a történetnek a mondanivalója. A Blue Ruin egy olyan film, ami a hollywoodi társaitól eltérően nem akar nagyzolni egy-egy jelenet erejéig, egyszerűen csak tisztán, reálisan megmutatja egy ember fájdalmát, lecsúszását, majd újra felemelkedését a végső összecsapásra. Ám, ha az ellenfél nem is az igazi ellenfél, az ellene elkövetett hibák pedig már nem visszafordíthatóak, kezdetét veheti egy olyan reménytelen macska-egér játszma, amelynek már nem lehet véget vetni. Vagy ha mégis, milyen áron?

blue-ruin.jpg

Főhősünk, Dwight egy egészen érdekes figura. Hajléktalanként betör házakba, hogy egy jó forró fürdőt vehessen, és kukákból eszi azt, ami még számításba jöhet, mint étel. Ami ennek az életnek mégis ellentmond, az az, hogy van egy autója, amiben meghúzhatja magát, esténként pedig könyveket olvasgat. Tehát a kérdés, hogy mégis ki ez a Dwight, és mi történt vele?

Szólj hozzá!

Majid a család fekete báránya. Kedvenc időtöltése a lopás és a haverokkal való lógás, de mindezeknél is jobban imád halálra püfölni másokat – máskülönben hogy tudna úgy a tükörbe nézni, hogy tudja nem vert el egy újabb nagyszájú fazont?

wolf-2013-characters.jpg

Ez a fajta viselkedés viszont szöges ellentétben áll az otthoniak gondolkodásmódjával, hiszen a férfi szülei nagyon vallásos emberek, fiúk életét pedig megvetik. Főképp az apjával rossz a viszonya, aki már-már szégyelli a fiát. Viszont Majid annak ellenére, hogy kicsapongó, még nem gonosz ember…

Szólj hozzá!

A történet Edward Srodonról szól. Ő egy átlagos, negyvenes éveiben járó vidám férfi. Az élete teljesen normális, hiszen van egy jó szakmája, illetve egy nagyszerű házassága. Az utóbbi viszont nem egészen lehet teljes a számára, hiszen a feleségével nem lehet gyermekük. A főszereplő az első nagy tragédiáját mégis akkor éli át, mikor felesége egyszer csak holtan esik össze a konyhájuk közepén.

Szólj hozzá!

Névtelen.png

Los ojos Julia, vagyis Júlia szemei. A cím felidézheti bennünk a romantikus pillanatot, amikor Rómeó először belenézett Júlia szemébe és azonnal beleszeretett…  Na, itt egyáltalán nem erről van szó, vagyis vannak rá utalások, de bár ne lennének (erről majd később). Ez ugyanis egy remek „thriller kicsit talán horror” tudjátok ez az a műfajkeresztezés, amit Hollywood és a vele azonosított amerikai filmgyártás mostanában hanyagol. Nem úgy, mint a ’90-es években. Az óceánon innen viszont, a spanyolok számomra már-már áll leejtősen jól csinálják.. Picit több mint 2 éve mutatták be, az „Amíg alszol” c. filmet, amihez foghatót nagyon régen láttam. Talán a műfajban etalonnak számító „Hátsó ablak (’54-es)” c. filmhez tudnám mérni, ami elég sokat elmond. Így nekem magas lett a mérce a Júlia szemeinél is, amely bizonyos részeiben kifogástalannak és zseniálisnak mondható, de mégis sikerült pár forgatókönyvbéli hibával elrontani az összképet.

Szólj hozzá!

4.jpg

Szólj hozzá!

Végre sikerült megnéznem Park Chan-wook dél-koreai rendező első angol nyelvű filmjét, a Stoker-t. A rendező bizonyos körökben már kultstátuszba került a bosszú-trilógiájának (Mr. Vengeance - A bosszú ura, Oldboy, A bosszú asszonya) köszönhetően. A Stoker forgatókönyvét nem ő, hanem A szökés című sorozatból ismert Wentworth Miller és Erin Cressida Wilson írta. Itt rögtön meg is kell jegyeznem, hogy véleményem szerint a film ezen a ponton teljesít a leggyengébben.

Szólj hozzá!

looper.jpg

Csütörtökön úgy ültem be megnézni a Looper - A jövő gyolkosa című filmet, hogy szinte semmit nem tudtam előzetesen róla. Még régebben láttam a trailerét, de már arra is homályosan emlékeztem. Pár dolog derengett: jó film lesz, sci-fi és hogy az egyik föszereplő Joseph Gordon-Levitt. Na, ez nem sok minden, tudom. De annál nagyobb meglepetés volt a film. Először kicsit elkámpicsorodtam, mikor megláttam, hogy feliratos lesz, de nem bántam meg. Főleg úgy, hogy én általában jobban szeretem a feliratos filmeket, csak moziban kicsit másabb. De szuper volt hallani az eredeti hangjukkal. A sztori cseppet bonyolult, de mit is várnánk egy science-fiction-től.

Szólj hozzá!

martha_marcy_may_marlene_2.jpg

Martha (Elizabeth Olsen) egy fiatal lány, aki szinte teljesen magára maradt a nagy világban. Ellenpéldaként szolgált a "válogassuk meg a barátainkat" tanácsnak, mivel rossz társaságba keveredett. Ez a nagy "család", aki befogadta őt, eleinte nagyon segítőkész volt. Elhitették vele, hogy az az önfenntartó életmód, amit ők űznek a legjobb dolog a világon. De ahogy telt az idő Martha rájött, hogy ennek a közösségnek sötét titkai vannak.

Szólj hozzá!