Egy totalitárius társadalom. Hideg logika. Egy érzelmek nélküli világ. Feltétlen vallásos hit. Ezúttal nézzük meg miért is jó film: az Equilibrium. Emlékezhetünk, mikor ez a film kiszabadult a köztudatba, erősen élt még a Mátrix okozta őrület. Bármerre fordultunk egyszerűen ennyi volt az első, és egyetlen reakció erről a filmről: koppintás. Pedig itt sokkal többről van szó.

De miért is olyan különleges ez a film? Már maga az indítás is elég erős. Adva van egy társadalom, ahol kimondják, minden háborúnak az oka az emberi gyarlóságban, a vágyakban leledzik, amiknek az okozója egyértelműen az érzelem. Itt lép be egy szer, aminek segítségével az ember teljesen elfolythatja az érzelmeit. Majd erre rakunk egy kis kemény diktatórikus feltétet - ahol a különbözőségért majdnem azonnal lőnek - majd meghintjük a vallási fanatizmus enyhe fűszerével - a rendfenntartók körében - és máris kész egy olyan főzet, amit csak úgy havunk filozofikus utópia.

Nem kell megijedni, ettől eltekintve a film bőven jeleskedik nem kicsit látványos akciókban, érzelmekben szerelmi szálban. Többek közt a szóban forgó akciójelenetek, és főszereplőnk - Christian Bale - öltözéke, a világ látványvilága miatt csapták bele egyből a rosszul sikerült másolat kategóriájába. Ám nézzünk a sorok közé, mert mindamellett, hogy a történet nagyrészt sablonos - hősünk az egyik oldalon áll, majd kételkedik, majd vívódik, végül szembe száll - mindezt koránt sem sablonosan teszi. A képek a párbeszédek képregényszerűek, a beállítások többször is ikonikusak. A zenei aláfestés a beállt rendszer létezését komolyzenével kíséri, a végkifejlet alatt keményebb rockzenét hallhatunk, a színek lassan haladnák a fekete fehér zárt közegből a színes felé, ahogy főhős karakterünk is kinyílik. A sablonosnak vélhető történet pedig több ponton is annyira epizodikus helyzetekből épül fel ebben az elképzelt utópiákban, amik már önmagukban megérnének egy külön filmet.

Ha ez még önmagában nem lenne elég meggyőző indok arra, hogy az Equilibrium című filmet hozzáértő kezek formálták, és egyáltalán nem azzal a céllal, hogy egy pénzt beszedő hasonmás legyen, hanem mondanivalót tartalmazó remekmű, akkor csak elég arra tekintenünk mennyire hasonlít sokkal inkább egy másik történetre. Mi is ez? Bizony akik a Fahreheit 451-re gondoltak, nagyon jól tették. Az Equlibrium tipikusan egy olyan furcsa hibrid, mely a régi idők filozofikus művészfilmszerű sci-fijeit idézi, de mégis közben eladható, mondhatnám vulgáris hollywoodi köntösben próbál megmaradni. Persze mondhatnánk azt, hogy miért is lenne fontos filozofikus mondanivaló, hogy fontosak az érzelmek, hiszen ezt mindenki tudja. Na de azok a tézisek melyek alapján hangoztatjuk, hogy mint emberiség csupán gondolkodó állatok vagyunk, és állatiasságunkból ered minden bűn, és bűnhődés, itt a visszájára fordul. Valamint rengeteg el nem vethető kérdést vet fel.

Mi is az-az érzelem és mi a jelentősége? Ember vagyok-e érzelem nélkül? Ha mindannyian ugyanúgy nézünk ki, és nem cselekszünk változatosabban egy robotgépnél, valóban harmóniában élünk-e? Tényleg megszabadultunk-e a múlt könyörtelen gyilkolósaitól, ha vegyszertől bedrogozva szenvtelenül nézzük végig, hogy a halálba hurcolják - itt most idézőjelben - 'szeretet' családtagunkat és még egyet is értünk vele? S a legfontosabb kérdés pedig, amit maga az egyik karakter vet fel: "Miért élünk? Azért hogy hosszabban éljünk? Ennek mi az értelme?"

Bár a film a hollywoodizációnak köszönhetően ad egy erősen valószínűsíthető választ ezekre a kérdésekre, mégis maga tény, hogy ezekkel a kérdésekkel komolyan próbál foglalkozni, kiemeli társai közül. Valamint mi is olyan dolgokon gondolkozunk a történet megtekintése után, amikre egyszerűen másodpercek alatt tőmondatban válaszoltunk volna előtte, és nem értettük volna, miért is kell ezekkel foglalkozni, amikor teljesen egyértelműek. Azt pedig meg sem említettem még, hogy ezek a pontok csak töredékei annak, amit a film érint - ha nem is jár körbe -, hogy a kérdőjelet kitegye számunkra. Kinek ajánlom? Ezt a filmet egyszerűen mindenkinek. Garantáltan lesz miről beszélgetni utána...