David Gordon Green rendezőt méltán hívhatjuk az amerikai független film „csodagyerekének”. Mindössze 25 éves volt, amikor megrendezte élete első nagyjátékfilmjét, a George Washington című szuper kis filmet. Következő alkotásai (Az 'Igazi', Áramlat, Angyal a hóban) is hasonló színvonalúak voltak, és lassan már eljutottunk oda, hogy tűkön ülve vártuk, mikor jön ki az újabb Gordon Green remek. 2008-ban aztán megérkezett az Ananász Expressz című vígjáték, ami ugyan jó kritikákat kapott, mégis elkezdett az ember furcsán érezni. A következő két filmje (Király!, A bébisintér) be is igazolta a félelmeket, a rendező elkezdett ostoba, blődli humorban tobzódó vígjátékokat gyártani. Nyilván Gordon Green is – mint megannyi színész és rendező –, elkezdett a jövőjére gondolni, és a bankszámlájára minél több pénzt belapátolni. 2013-ban aztán fordult a kocka, és a rendező ismét elkezdett csodás filmeket alkotni. Előbb jött a Prince Avalanche – Texas hercege című édes-keserű vígjáték, majd a fesztiválkedvenc Joe.
Nagyon jól állhattak a csillagok, amikor Larry Brown Joe című regényének megfilmesítését elkezdték, és leszerződtették a film főszereplőjének a mostanában értékelhető filmben csak hébe-hóba szereplő Nicolas Cage-et. Az az igazság, hogy Cage sosem felejtett el színészkedni, egyszerűen minden filmet elvállal(t), ami komoly gázsival jár. A Joe után azt mondom, hogy ha minden negyedik vacak filmre jut egy gyöngyszem, akkor hajrá!
