Akkor figyeltem fel először Steve McQueen brit rendezőre, amikor megnéztem első egész estés rendezését az Éhséget (Hunger). Debütfilmhez képest a rendező olyan intimitással közelít a témához és a karakterekhez, hogy az szinte egyedülálló. Azóta tűkön ültem, amióta megtudtam, hogy a 2011-es Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatják McQueen második A szégyentelen (Shame) című filmjét. Néhány heti várakozás után sikerült „levadásznom”, és olyan élményben volt részem, amit azóta sem tudok elfelejteni. Zsigeri, szenvedélyes, mocskos, bűnös, valóságos, gyötrelmes, gyönyörű, parázna. Ezek a gondolatok cikáztak végig a fejemben a film nézése közben és után.

Brandon Sullivan (Michael Fassbender) egy jóképű és sikeres New York-i agglegény, akinek csak egy dolog jár nap, mint nap a fejében, hogy tudná kielégíteni mérhetetlen szexuális függőségét. Brandon rutinszerűen éli életét, minden napja szinte ugyanúgy telik. Olyan érzelemmentesen cselekszik, mintha nem is lenne lelke. Tekintetével úgy fürkészi a kiszemelt nőket, hogy azok egytől egyik a prédájává válnak. Ám minden a feje tetejére áll, amikor Brandon a házában találja húgát Sissyt, (Carey Mulligan) aki azt kéri tőle, had aludjon nála néhány napig. Ekkor elszabadulnak az indulatok, mindennapossá válnak a veszekedések. Brandon már nem tudja a jól bejáratott életét élni, a legváratlanabb helyzetekben zavarja meg a lány. Kettejük viszonya nagyon különös, végig valami titok lengi körül őket. Valami fájdalmas történet, amelyre sosem kapunk választ, csak nyugtalanító impressziókat. Szívszorító végignézni, ahogy Brandon elsírja magát, amikor Sissy a New York, New York című slágert énekli egy klubban.

Van egy pillanat, amikor Brandon élete talán egyenesbe jöhetne, elkezd randizni kolléganőjével, Mariannel (Nicole Beharie), ám az összhang ellenére a kapcsolat nem lesz maradandó. Az első együttlétük ugyanis balul sül el, a férfi nem tudja a lánnyal átélni mindazt, amit egyfolytában hajszol. A szégyentelenségéért Brandon komoly árat fizet, még az esélyét is elveszti az igaz szerelem beteljesülésére. Ezután az este után kezdetét veszi egy őrült éjszaka, ahol Brandon egyaránt megjárja a mennyet és a poklot, csakhogy a férfi számára a menny is a legmélyebb gyehenna, mert üdvözülésre sehol sem találhat.

Michael Fassbender sármja egyedülálló, egy pillanatig sem kételkedek benne, hogy a való életben is működik az, ami a filmben. Alakítása Oscar-díjat nyert volna egy olyan világban, ahol mindig a legjobb győz, a mi világunkban azonban Fassbendert még csak Oscarra sem jelölték. Steve McQueen rendezése nagyon bensőséges, színészvezetése kifinomult. A film fogalmazásmódja nagyon eredeti, tempója bár lassú, mégsem unalmas.

Csak azoknak ajánlom a filmet, akik nem félnek a valóságtól, a nyílt érzelmektől, a szexualitástól, attól, hogy az arcába tolják nemzedékünk kiüresedett világát.A leírtakból is kitűnik, ez egy nagyon nehéz és drámai film, de ha valaki egyszer rászánja magát, hogy megnézze, biztos nem fog benne csalódni.

A mai érték- és mértékvesztett világban senki se féljen belenézni a tükörbe, és ha kell, darabokra törni azt.