Az utóbbi időben Szász János A nagy füzet című művétől visszhangzott a sajtó, mindenki nagy figyelemmel követte a film sorsának alakulását (melynek természetesen még most sincs vége), és még az is hallott róla, aki nem jártas a filmek világában. Ez persze nem meglepő, hiszen egyrészt ez az első film, ami az új támogatási rendszerben, az Andy Vajna vezette Magyar Nemzeti Filmalap segítségével készült el. Másrészt sikereinek köszönheti a népszerűségét, hiszen elnyerte a Karlovy Vary Filmfesztivál fődíját, a Kristály Glóbuszt, illetve Magyarország ezt a filmet nevezi az Oscar-díjra legjobb idegen nyelvű film kategóriában.
Mindemellett Szász János is hozzájárult ahhoz, hogy a film szélesebb körben is ismertté váljon, és az országon belül is több városba ellátogatott a vetítésre. Ezt követően pedig a nézőknek lehetősége volt egy rövid beszélgetésre is, mely során feltehették a rendezőnek kérdéseiket. Nekem Szombathelyen volt szerencsém a film megtekintése után egy ilyen társalgást meghallgatni. Olvastam az interneten egy cikket a filmről, melyben azt írták, hogy erősen ajánlják tizenegyedikes-tizenkettedikes diákok számára. Egyes tanárok komolyan vehették ezt az üzenetet, ugyanis a moziban egy komplett évfolyam diákjai sorakoztak előttem. Egyetlen ülőhely sem maradt szabadon, ami (iskolai program ide vagy oda) mindenképpen örömteli hír, főleg egy magyar film kapcsán. A teltházat látván a rendező is nagyon boldog volt, megköszönte, sokat jelentett neki, ahogy ő mondta: „ez nem csak duma, ez nem bullshit.”
A történet röviden arról szól, hogy egy ikerpár a háború miatt egy határszéli faluba költözik a nagymamájukhoz, ahol saját maguknak kell megtanulniuk mindent a túléléshez. A kegyetlenség, könyörtelenség, a háború során az ember, még a gyermek személyisége is átalakul. Mindezt a két testvér kontextusában figyelhetjük meg, az ő lelki transzformációjuknak lehetünk tanúi.
A beszélgetés során egyértelművé vált mindenki számára, hogy Szász János hatalmas tiszteletet érez a film alapjául szolgáló regény írója, Ágota Kristóf, és maga az irodalmi mű iránt is. Ez az adaptációban is tetten érhető. A rendező erősen ragaszkodik az eredeti műhöz, így a film felépítését tekintve epizodikussá válik. Mindemellett a címben is szereplő füzet egyes mondatai vizuálisan is megjelennek a filmképen, illetve maguk a gyerekek is narrálják a leírtakat. Egyedül az erőszakos, durva jelenetek kapcsán döntött úgy Szász János, hogy eltér a könyvtől, és bizonyos részeket kihagyott a cselekményből. Ezt azzal magyarázta, hogy ezeket a képeket képtelenség lett volna felvenni anélkül, hogy „elművészieskedné” a jelenetet. Ennek következtében maradtak ki olyan részletek, mint egy lány és egy kutya szeretkezése, vagy az, amikor a német tiszt arra kéri a gyerekeket, hogy pisiljék le őt.
Külön említést érdemelnek a film csodás képei. Szász János szokásos operatőrét „hátrahagyva” most a több Haneke-filmet is fényképező Christian Bergerrel dolgozott együtt. Ez a váltás a végeredményben is érezhető, a filmben sokkal több a totálkép, a hangulat pedig hűvösebb, távolságtartóbb, abszolút objektív a nézőpont. A rendező az operatőrről is csak elismerően tudott nyilatkozni, azt mondta, Christian Berger a „totálképek mestere”.
A színészekről és a castingról is szó esett a beszélgetés során. Szász elmesélte, hogy nagyon hosszadalmas és nehéz munka volt megtalálni a megfelelő ikerpárt a film főszerepére: „Már megvolt a forgatókönyv, de még nem voltak szereplők.” Különböző iskolákban jártak, rengeteg gyereket megnéztek, mire végül a Gyémánt-testvérekre esett a választás. Elmondta, hogy azonnal megfogta őt a róluk küldött videóanyag. Ők is szegény családból származnak, akiknek egyáltalán nem volt nehéz átélni a karakterek helyzetét, hiszen az sok tekintetben megegyezett a való életükkel. Azt is kihangsúlyozta, hogy nagyon kemények voltak, és a forgatáson „ők húzták maguk után a többieket”. Aki azonban még a rosszmájú kritikusok szerint is a legkiemelkedőbb alakítást nyújtotta, az Molnár Piroska volt a nagymama személyében, aki számára az elmondottak alapján nagyon megterhelő volt a forgatás mind fizikailag, mind lelkileg. Ezenkívül még Ulrich Matthes, az apa, Ulrich Thomsen, a német tiszt, illetve Tóth Orsi, „Nyúlszáj”, érdemelnek említést, noha az ő karakterüknek nem volt nagy terük a kibontakozásra.
Ami összességében a filmet illeti, egy remek alkotásról beszélhetünk. A már említett új magyar rendszer első filmjeként ez nagy bizakodásra ad okot, és reméljük, hogy a továbbiakban ez a siker a fesztiválokon és a kritikusok körében (érdekes módon inkább a magyar kritikusok között voltak megosztottak a vélemények) újabb nagyszerű filmekkel fog folytatódni.
Kép forrása: http://www.magyarhirlap.hu/kiallitast-inspiralt-a-nagy-fuzet
