Nagyon régóta vár már a filmes világ egy olyan karizmatikus színészre, mint Ryan Gosling. Ó igen, a (szinte) mindenki által csodált és imádott Ryan, aki többek között volt már ifjú görög hős, bőrfejű náci, piperkőc gyilkos, hős szerelmes, drogos tanár, helyettes kerületi ügyész, pornóbajszos különc, fájdalmasan szerelmes, kigyúrt testű szépfiú, ikonikus kaszkadőr/sofőr és vakmerő zsaru.
El is érkeztünk Gosling nemrég bemutatott filmjéig (itthon sajnos még nincs forgalmazója), a The Place Beyond The Pines-ig, ami egy epikus bűnfilm. A filmben három történet bontakozik ki, melyek egy tragikus ponton kapcsolódnak egymáshoz.
Az első történet főhőse Luke Glanton (Ryan Gosling) egy közepesen híres kaszkadőr, aki az országot járva egy halálgömbben teszi kockára az életét napról-napra. Egy csapásra megváltozik az élete, amikor kiderül, hogy volt szerelme Romina (Eva Mendes) eltitkolta közös gyerekük születését. Luke megpróbál felelősséget vállalni a fiáért, de ehhez pénzre van szüksége. Így otthagyja a kaszkadőri állását egy sokkal jövedelmezőbbért, elkezd bankokat rabolni...
A második történetben a fiatal rendőr, Avery Cross (Bradley Cooper) egy akció során lelő egy bűnözőt. Hiába kiáltják ki ünnepelt hőssé, az emberölést nem tudja feldolgozni. Ráadásul meggyűlik a baja a korrupt kollégáival is, így nincs más választása, mint élete kockáztatásával börtönbe juttatni a mocskos zsarukat.
A harmadik történetben szemtanúi lehetünk két fiatal srác barátságának, akik nem is különbözhetnének jobban egymástól. AJ (Emory Cohen) egy sportos, gazdag gyerek, aki nem tud megbirkózni azzal a ténnyel, hogy mindene megvan. Jason (Dane DeHaan) egy vékony, csúnyácska fiú, akit megőrjít a tudat, hogy semmit sem tud a vér szerinti apjáról. A két fiatal között különös kapocs alakul ki, mely mindkettejük életére nagy hatással lesz.
Derek Cianfrance rendező, forgatókönyvíró már a 2010-es Blue Valentine-al bebizonyította, hogy nagyon tud filmet rendezni. A The Place Beyond The Pines-ban imádtam azokat a finomságokat, mint pl. a film első közel 5 percében bemutatott vágás nélküli képsor, vagy Gosling James Deant idéző vérvörös bőrdzsekije. Ebben is, csakúgy mint a Drive-ban, Gosling alig kommunikál, az arcjátéka viszont ismét zavarba ejtő. És valljuk be, az az igazság, hogy ha egy szót sem szólna, akkor is el tudnánk nézni napestig. Nem hiába mondta róla az egyik (fiú) barátom, hogy ő az egyetlen férfi akivel lefeküdne. Úgy néz ki, hogy egymaga létrehozta a jóképű, ultra erőszakos, ám mégis szerethető, csendes, de a tekintetével mindent kifejező karaktertípust. Legközelebb az Only God Forgives című filmben láthatjuk őt hasonló szerepkörben. Természetesen a többi színész is nagyszerűen teljesített, de be kell lássuk, hogy Ryan mindenki elől ellopta a show-t.
A film legnagyobb hibája, ami miatt talán a fogadtatása sem volt egyértelműen pozitív, az a 140 perces játékidő. Kicsit olyan érzése van az embernek, hogy túl sokat akar elmesélni, de ezt mégis lassan, vontatottan tálalva. Meg vagyok róla győződve, hogy 20 perccel rövidebben sokkal jobban működne a film.
Ajánlom minden Ryan Gosling és Bradley Cooper rajongónak, továbbá akik szeretik a több szálon futó, majd összegabalyodó történetvezetést.
