„Mint ahogy az ember nem veszi különösebben észre azt, hogy tiszta, napsütötte levegőt szív be a tüdejébe. Csak amikor koromba és porba kerül, csak akkor emlékszik vissza arra, hogy valamikor más volt a levegő. Éppen így nem érzi az ember a szabadságot sem, amikor benne él.”

Wass Albert

A történet az 1956-os forradalmi eseményeket dolgozza fel, tulajdonképpen három szálon: végignézhetjük, hogy fogott össze egy nemzet a szabadságáért, eközben a magyar férfi vízilabda-válogatott melbourne-i olimpiára való felkészülését és sikerét is nyomon követhetjük, de természetesen a szerelmi szál sem maradhatott ki, amelynek a romantikus vonulata megfűszerezte az egész filmet.

A mozi már az elején a szovjetekkel való küzdelemmel indul – bár ekkor még csak a medencében. Vízilabda-válogatottunk kikap ellenfelüktől, de nem igazságosan, mivel az oroszok a hazai pályájuk előnyeit kihasználva csalnak a pontozással.

Majd a forradalom kibontakozásának is szemtanúi lehetünk, a legelső szovjetellenes mondattól kezdődően. Fiatal egyetemisták szólalnak fel a hazáért és a szabadságért, a film végére pedig már tömegek ezrei skandálják velük a „Ruszkik, haza!” felszólítást.

Falk Viki a forradalom egyik elindítója. A családját ávósok ölték meg, így semmilye sem maradt, csupán a szabadság iránti vágy. Ekkor lép az életébe Szabó Karcsi, az olimpiai-válogatott reménysége.

Karcsinak már a legelső pillanattól kezdve megtetszik a lány, bár először aggódik pólós karrierje miatt, hiszen ha a rendszer megtudja, hogy egy felkelővel van kapcsolatban, komoly szankciókra számíthat.

Viki eleinte teljesen elutasítja a fiú közeledését, ám szép lassan teljesen egymásba szeretnek a fiatalok. Így Karcsi Viki mellé áll a harcba, és ott hagyja a válogatottat.

Hosszú küzdelem után a szovjet csapatok kivonulnak Pestről, mindenki boldog, hiszen a magyarok szabadok lettek. Ez után Viki rábeszéli Karcsit, hogy menjen vissza a vízilabda csapatba, nagy szükségük van rá, a haza melletti küzdelemben már nincs rá szükség, hiszen győztek.

Karcsi vissza is tér, bár néhány társa nem örül a fiú önkényes döntéseinek. Ahogy a válogatott utazik Melbourne-be, észreveszik, hogy szovjet tankok tucatja tartanak Pest felé. Ekkor már késő, senki nem tehet ellenük semmit.

A váratlanságnak köszönhetően emberek százait lemészárolják, Vikit pedig elfogják, és arra kényszerítik, írja fel az árulók neveit. Ezt ő meg is teszi: Lenin, Sztálin, Hruscsov, Rákosi, Kádár, Feri bácsi… A felbőszült miniszter arcon csapja a lányt, majd kivégzik. Út közben Viki a Himnuszt énekli, és vele együtt a többi rabtársa is.

Közben az Olimpián Karcsiék helyzete úgy alakul, hogy ismét a szovjet csapat ellen kell mérkőzniük. A magyar válogatott mindent megtesz a győzelemért, hogy ezzel is reményt adjanak az otthoniaknak. Melbourne-ben a magyarok nyernek ezúttal, a film pedig a Himnusszal zárul.

Rengeteg jelenet van, ami nagyon megfogott, mindet ki sem tudom emelni. Szép keretes szerkezete volt a filmnek, a szálak is jól el voltak találva, ahogy az a néhány poén is, amit belecsempésztek az alkotásba. Tetszett, hogy két nagy történelmi eseményt is összekapcsoltak magyar-szovjet vonatkozásban. Elgondolkodtató volt az utolsó jelenet: Viki és Karcsi ugyan úgy nemzetünk himnuszát énekli, ám a lány a halála előtt, a fiú pedig a győzelme után.

Igaz, volt a történetben fikció is, de sok minden valóban megtörtént. Emberek százai áldozták fel az életüket azért, hogy mi ma szabad országban élhessünk. És ezért, örökké hálával tartozunk nekik.

„Nem érti ezt a sok ember,
Mi áradt itt, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdi: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik -
Ők akik örökségbe kapták -:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?...”

Márai Sándor

Forrás: emlekkirandulas.hu