Azt már nagyon régóta tudjuk, hogy a film sokkal több holmi vizualitásnál, többek között van benne rengeteg pszichológiai töltet is. Három részes sorozatunkban egy-egy film történetén keresztül szeretnénk körbejárni bizonyos pszichológiai és segítői kérdéseket. A bejegyzés írója nem pszichológus, csak a tanulmányai révén érintett a témában, így akadhatnak a posztban téves információk. :)
Figyelem, a cikk tele van történetmeséléssel, így az írást csak azok élvezhetik igazán, akik látták már a filmet.
28 nap
Gwen Cummings (Sandra Bullock) New York-i írónő élete vagy vad és őrült, vagy zavaros és szomorú, attól függ, hogy honnan nézzük. A barátjával (Dominic West) rengeteget buliznak. Tulajdonképpen abból áll az életük, hogy egész éjjel isznak és drogoznak. A film már az elején tökéletesen bemutatja Gwen és barátja jellemvonásait azzal, hogy reggel, a buli végeztével, még ki sem józanodtak teljesen, de máris egy üveg sörrel nyitják a napot.
És már újra részegen 45 perces késéssel érnek oda Gwen nővérének, Lily-nek (Elizabeth Perkins) az esküvőjére. Nem elég, hogy Gwen és a barátja egyre részegebbek és elviselhetetlenül viselkednek, tánc közben még az esküvői tortát is tönkreteszik. Gwen egy percig sem aggódik és egy lopott limuzinnal elindul egy új tortát vásárolni, de telefonálgatás közben balesetet szenved és egy ház oldalába csapódik. Ez egy nagyon rossz nap.
Gwennek döntenie kell, hogy börtönbe vonul, vagy egy 28 napos rehabra. Természetesen a rehabilitációt választja. Amint megérkezik szembesülnie kell azzal, hogy itt a dolgok nem úgy mennek, mint a kinti világban, például egész nap csoportos lélekerősítő dalokat kell énekelni, és sokszor kell csoportosan ölelkezni – pl. ezek az alkalmak teremtik meg a csoportkohéziót, amelyet még a különböző csoportos játékokkal/feladatokkal is erősítenek. Gwenben eleinte hatalmas a tiltakozás - itt a tagadás és a düh stádiumában van. Aztán szépen lassan megismerkedik a bentlakókkal, akik között van alkoholista, drogfüggő, szexfüggő, játékfüggő és még ki tudja mitől függő. De Gwenre az egyik legnagyobb hatással lakótársa, a 17 éves drog és vagdosás függő Andrea (Azura Skye) van.
Meg persze az intézet igazgatója Cornell (Steve Buscemi), akivel folyton megy az alkudozás. Gwen nagy nehezen elindul a gyógyulás útján, bár a múlt árnyképei egyre erősebben törnek rá. Nem elég, hogy meg kell küzdjön az elvonási tünetekkel (kézremegés, belső hangok, flashbackek), de még a saját démonaival is szembe kell szállnia. Fel kell dolgoznia azt a traumát, hogy az édesanyja is alkoholista volt és szinte a szeme láttára halt meg. Az egyik legjobb jelenetsor az, amikor Gwen eltökélten hajítja ki az ablakán a gyógyszeres dobozát (amit a barátja csempészett be neki), de még túl gyenge ahhoz, hogy ellenálljon a kísértésnek és miután megpróbál kimászni az ablakon, leesik és összetöri magát. Egyszerre vicces és megrázó jelenetsor. Egy feladat során Gwennek el kell hívnia egy rokonát a csoportfoglalkozásra, hogy az érzéseikről beszéljenek. Gwen Lylit hívja el és nagyon mély dolgokról beszélgetnek - Gwen ekkor depresszióba esik. Ez a beszélgetés egyébként jó példa az egzisztenciális tényezőkre is, mert Gwennek szembesülnie kell az esküvői incidenssel.
Mindeközben gyengéd érzelmeket kezd táplálni Eddie Boone (Viggo Mortensen) iránt, aki mindamellett, hogy egy híres baseball játékos, még szexfüggő és alkoholista is. Gwen a 28 nap közeledtével egyre jobban érzi magát és egyre inkább tudja, hogy tisztán kell élnie az életét – ekkor az elfogadás stádiumában van. Gwen meglepi az intézményt éppen elhagyni készülő Andreát egy kis színdarabbal, amit a lány kedvenc sorozata ihletett – ez a cselekedet nagyon jó példázza az altruizmust, vagyis az önzetlen viselkedést. Ám a tragédia Gwent sem kerülheti el, miután Eddie-t egy új lakóval kimagyarázhatatlan helyzetben találja, elveszíti Andreát is, aki a mosdóban adja be magának az aranylövést – ez is egy jó példa az egzisztenciális tényezőkre.
Gwen a 28 nap leteltével elhagyja az intézményt és rájön, hogy ha nem szakít a barátjával, akkor örökké a múltban ragad és sohasem fog meggyógyulni. Itt érezzük a film során a legerőteljesebben a reményt, hogy Gwennek sikerülni fog tisztán maradni.
A film (további) pszichológiája
A filmben bemutatott csoport egy tipikusan kiscsoport. Meghatározott csoportlétszámmal működik, kijelölt vezetővel, és a csoporttagok jelentős érzelmi élményhez jutnak. A filmben nagyon jól be van mutatva a csoportdinamika. Pl. amikor a csoportvezető arra kéri tagokat, hogy mondjanak véleményt Gwenről. A lánynak először nagyon rosszul esnek a negatív kritikák, aztán egyre inkább felismeri azt, hogy ez az önismereti folyamat nagyban hozzájárul a gyógyulásához.
Gwen motivációja és (lélek)fejlődése nagyon jól körvonalazható. Amikor elkezdi a 28 napos rehabilitációt Gwen csak túl akarja élni azt a pár napot. Egy pillanatig sem szeretne megváltozni, hisz nem tartja betegnek magát. Akkor történik az első fordulópont, amikor elviselhetetlenné kezdenek válni az elvonási tünetei, ezen a ponton belátja, hogy valóban segítségre szorul. Az alkoholizmus legyőzésében még nagy szerepet játszik a csoportja. Egyedül a fel-feltűnő barát okoz a fejlődésében némi visszaesést, de ezt a film végén a lovas motívummal le is zárja. Tehát Gwen ezalatt a 28 nap alatt a teljes elutasítástól eljutott a teljes élet(mód)váltásig.
Mind a két típusú segítő megjelenik a filmben. Szaktudással rendelkező segítő pl. Cornell az igazgató, vagy a „névtelen" csoportvezető, és ide tartozik a goromba, de jó szándékú főnővér. Laikus segítők közül mindenképpen ki kell emeljük Andreát, aki fiatal kora ellenére rengeteg bölcsességgel van megáldva, illetve Eddie is nagyon sokat segített Gwennek önnön elfogadásában. De tulajdonképpen valamilyen szemszögből a csoport szinte összes tagját ide lehetne sorolni.
Gwen ezalatt a 28 nap alatt a szociális tanulás útjára is lépett. A rehabilitáció előtt ugyanis szinte semmilyen viselkedésnormát nem tartott be. Az intézményben viszont modellkövetésre van kényszerülve, és ezek az átvett viselkedésformák, értékek, vélemények, stb. egy idő után függetlenednek a forrástól, és szervesen beépül a személyiségbe, azaz belsővé válik.
Magyarországon nem preferálják az ilyen rövid pl. 28 napos rehabilitációt, sokkal inkább hisznek as hosszútávú programokban. A hazai rehabilitációs otthonokban (Keszü, Budapest, Dunaharaszti, Zsibrik, Komló, Ráckeresztúr, Deszk, Nagyszénás, Kovácsszénája) a Minnesota-modellt és a tizenkét lépést alkalmazzák.
Saját érzések, gondolatok a filmmel kapcsolatban
Tetszett a film, bár Sandra Bullock színészi képességeivel ambivalens a viszonyom. Vannak nagyon jó alakításai, de a legtöbb filmjében mindig ugyan azt a karaktert hozza. Örültem, hogy itt valami egészen mást játszik, mint a megszokott. Nagyon tetszettek a flashback megoldások, a részegség és a gyerekkor bemutatása egyaránt. A forgatókönyv is jól meg lett írva, tetszett ahogy a komolykodós jeleneteket vegyítette a humorosokkal. Bizonyos karaktereket azért nem ártott volna jobban kibontani, pl. a csoporttagokét; sajnos ők elég egydimenziósra sikerültek.
Fantasztikus ugyanakkor a különböző érzelmi stádiumok bemutatása. Egyáltalán nem unatkoztam a 28 nap nézése közben, végig lekötött a történet, és még ha tudtam is, hogy mi lesz a végkifejlet, azért szerencsére egy-két csavart raktak a filmbe (pl. Andrea halála). Nagyon jól együtt lehetett érezni Gwen karakterével és – bár nem kristálytisztán – de ki lehetett venni a 28 napos rehabilitáció lényegét is. Azt viszont nem értem, hogy egy állítólagosan biztonságos és rendszabályozott intézményben, hogy lehetett ilyen egyszerűen mindenféle drogokat bejuttatni, valamint az is érthetetlen volt, hogy Gwen barátja, hogy mehetett be olyan sokszor látogatóba, még olyankor is, amikor a lány nem is tudott róla, hogy menni fog.
Kép forrása: http://www.virtual-history.com/movie/image/19878
Kapcsolódó anyagok:
