Nagyon vártam, hogy megnézhessem Kocsis Ágnes cannes-i díjas filmjét. A nemrégiben szervezett Mozinet – Művész film napoknak hála ez be is következett.

A film főszereplője Fodor Piroska (Gábor Éva amatőr színésznő) egy elfekvőben dolgozó kövér ápolónő, kényszeres evéssel, pocsék és megalázó párkapcsolattal és nulla reménnyel arra, hogy az iszonyatos szürke hétköznapokból kilépjen. Piroskának mindennapja kísértetiesen ugyanolyan: általában éjszakás műszakban hol a nagyjából életképtelen betegeket teszi tisztába és eteti, hol pedig egy monitorokkal teli szobában figyeli a betegek monoton szívhangját. És mindeközben folyton eszik, akkor is, ha stressz éri, vagy ha csak unatkozik. Hangja érzelemmentes, arca rezzenéstelen. Egyetlen váratlan esemény az életében, amikor a kórházba behoznak egy Pál Adrienn nevű hölgyet. A betegről Piroskának eszébe jut, hogy gyermekkori legjobb barátnője is ugyanezt a nevet viselte. Így elhatározza, hogy felkutatja a lányt, akit nem látott már több tíz éve. Állítása szerint Adrienn volt az egyetlen ember, aki igazán közel állt hozzá.

Piroska egyre több dolgot tesz meg, azért, hogy megtalálja Adriennt, egyre inkább kilép a megszokott menetrendjéből és egyre távolabb is hajlandó elutazni, hogy megtalálja a választ. Sok volt osztálytársat, szomszédot, régi ismerőst megkeres, hátha kiderül, hol lehet Adrienn. Mindenkitől különböző emlékeket kap Adriennről, pozitívat és negatívat egyaránt, de ez nem veszi el a kedvét a nyomozástól, sőt egyre megszállottabban kutat. Feléled benne gyermekkora, a valaha átélt érzések, az hogy fiatalabb korában képes volt valakivel igazán mély barátságot kötni. Érdekes volt, hogy a szemlátomást önbizalom-hiányos Piroska sok embertől azt a visszajelzést kapta, hogy Adriennre nem igazán emlékeznek, de rá igen. Még egy gyermekkori rajongójára is rábukkan a kutakodás során, aki talán még mindig szerelmes belé.

Az izgalmas nyomozás ellenére végén Piroska döntéséből igazából nem ismerjük meg Pál Adriennt. Néhol felmerült bennem, hogy Piroska skizofrén és egyszerűen, csak képzelte magának gyermekkora nagy barátnőjét.  De persze nem erről volt szó, mert az túlságosan hasonlított volna az Egy csodálatos elmére. Adriennt nem ismerjük meg, de kirajzolódik néhány lehetőség, amik megváltoztathatnák Piroska életét. Mi ezt változást már nem láthatjuk, csak egy-két apró utalást a folyatásra, amik többféleképpen értelmezhetők, ha felfedezzük őket...
A Pál Adrienn film a semmiről, mégis motivál arra, hogy az ember ne süppedjen bele a semmibe. Nyomasztó hangulata ellenére Kocsis Ágnes filmje nagyszerű, Fillenz Ádámnak köszönhetően képvilága szerintem lenyűgöző. A további szereplőkről: Feltűnik Piroska párjaként a Megáll az idő-ből ismert Znamenák István, illetve fásult barátnő szerepében Pokorny Lia.

Összességében kettős hatást keltett bennem a film: eleinte nagyon utáltam és fel is piszkált, hogy nehogy már ennyi az egész? Ennyire képtelen lenne az ember, arra, hogy változtasson az életén, ha teljesen egyértelmű, hogy rossz irányba halad? Ennyire tehetetlenek lennénk? Valójában nem mi irányítjuk az életünket? De amikor pár nap múlva visszagondoltam, hogy ugyan miért is idegesített, hogy nem történt végül semmi, pedig mennyi lehetőség lett volna... na ezen a ponton szerintem majd mindenki rájön a film nem szájbarágós mondanivalójára. Szembesít önmagunkkal, azzal, hogy mennyire nehezen változtatunk. Jó film, bár nem tálcán kínálja a megoldást, nem siker-sztori, ahol egy kellemes zene alatt sitty-sutty lefogy a főhős, megváltozik az élete és rátalál a nagy Ő, akivel elugrál a naplementében... Kinek érdemes megnézni? Aki úgy érzi, üres az élete, illetve, úgy érzi, képtelen valamin változtatni.