A filmtörténet tele van nagy pillanatokkal. Ebben a rovatunkban legendás filmek klasszikussá vált jelenetére hívjuk fel a figyelmet! Nézz és láss!
A filmek nem az evésről, étkezésről szoktak szólni úgy általában. De azért néhol meghatározó, valahol elhanyagolható, de mindenképpen jelen lévő eleme a filmeknek. A mostani jelenetválasztás témáját az evés határozta meg! Jó olvasást, jó étvágyat!
Biciklitolvajok (Ladri di biciclette-1948)
Vittorio de Sica különös érzékenységet mutatott a mélyszegénység, a munkások nyomora iránt. Ez a neorealista alapmű egy plakátragasztó és kisfia nyomozását mutatja be az ellopott biciklijükért. Ez a család összes vagyona. A nap végén már kimerülten, éhesen vánszorognak a nagyváros utcáin, de sikertelenül. Az apa megszánja hűséges útitársát, kisfiát. Beülnek egy harmad rangú vendéglőbe enni, de nekik ez is luxus. Próbálnak jó ízűen enni, a fiúnak menne is, ahogy a sajtot jóízűen nyújtogatja, nyeli, a kést és villát félredobva. De már akkor megindul a számolás: mennyi van a családi kasszában. Olasz hangulat, lírai életkép.
Szindbád (1971)
Huszárik Zoltán örök remekműve Krúdy írói világát eleveníti meg a Szindbád-novellák filmrevitelével. A legendássá vált ebédjelenet után nincs az a húsfogyasztó ember, aki ne éhezne meg. Egy békebeli világ aranyos kis vendéglőjében járunk, ahol a szakácsnők az orrunk és a szánk előtt tisztították a sárgarépát, készítették el a jobbnál jobb falatokat. Szindbád úr eleganciája, udvariassága és beszédmódja már egy letűnt kort idéznek, sajnos. Pl.: "-Hozhatom a velős csontot nagyságos uram? -Valóban. Csak arra figyelmeztetem Vendelin barátom, hogy kenyérszeleteket pirítsanak hozzá, mert a zsemlye ilyenhez nem igen alkalmas. S forró legyen, mint a babám szíve." A menüt még ma is elfogadnánk, sőt, életünk egyik legjobb étkezése lenne. S nézzétek sehol műanyag, minden tárgynak stílusa van. A vágások sokasága, a szuperközeliek és Sára Sándor operatőr színei varázslatossá teszik ezt az étkezést, mint ahogy az egész alkotást. Mert bizony ez a film az, még pedig a jobbik fajtából.
A nagy zabálás ( Le grande bouffe-1973)
Nehéz egy olyan filmből jelenetet választani, amely az evésről szól. Az evésről mindhalálig. Szó szerint. Négy világból kiábrándult férfi elhatározza, úgy végeznek földi pályájukkal, hogy halálra zabálják magukat. Marco Ferreri alkotása a hetvenes évek fogyasztási mohóságának (pedig akkor még csak a kezdet volt!) és élethabzsolásának szatírája. Ebben a jelenetben épp kagylót "zabálnak" mohón, egymással versengve. A gusztus és a iszonyat határán lebeg ez a nagy szürcsölés. Ja, és a háttérben régi korok pucér női testei diavetítésben.
Félénk vagyok, de hódítani akarok ( Je suis timide... mais je me soigne-1978)
Szeretjük Pierre Richard filmjeit. Ezt meg főképpen. A jelenetben a szerencsétlen, abnormálisan félénk Pierrenek adja a 12. leckét Aldo, a mentor, aki mama pici fiaként, szintén gyáva a maga módján. "Nincsenek legyőzhetetlen hapsik!" Adja ki Aldo a jelmondatot, s megindul a felejthetetlen képsor. Itt nem az evésen van a hangsúly, hanem csak egy eszköz. De miben is? Nem is mondanánk semmit, nézd! Szenzációs!
Én a vízilovakkal vagyok ( Io sto con gli ippopotami-1979)
S persze nem hagyható ki a legendás páros, akik igen csak nagy étkűek voltak filmjeikben: Bud Spencer-Terence Hill. Jó lenne egy ilyen kis terülj-terülj asztalkám a mi ebédlőnkben is, mint amilyet a jelenetben is láthatunk. Étvágygerjesztő habzsolás tanúi lehetünk. A homár felfalását választjuk kedvencnek, de lehet nem mindenkinek tetszik.
