A Kamera által homályosan - avagy Scanner darkly -, ahogy a címe is mutatja nem egy szokványos történet. Már maga a cím is – az angol cím - előrevetíti a különleges utazást, amelynek részesei leszünk. Egy utazást, ami az elmén belül zajlik. Ugyanis elég erős, és nem véletlen áthallás van a címben. A „for now we see through a glass darkly” („mert most tükör által homályosan látunk”) egy bibliai Újszövetség-beli idézet, mely azt az egyszerű tényt takarja, hogy halandó és evilági életünk során nem vagyunk képesek tisztán és teljesen látni a világot, összefüggéseit. Maga a torzító tükör, amelyen keresztül „homályosan” lát a szemünk, illetve maga a test. Ha átjutunk a túlvilágra és ezt az akadályt levetjük magunkról, minden a maga tökéletességében jelenik meg majd előttünk.

Hogyan is kapcsolódik ez a filmhez? Nos, ehhez kicsit át kell vennünk a történetet. A Kamera által homályosan egy nem túl távoli jövőben játszódik, ahol a szokásos társadalmi problémák mellett – társadalmi olló, munkanélküliség, korrupció – felütötte a fejét egy új drog a H-anyag, amely ezúttal nem nyomorítja meg az embert, nem teszi vérengző vadállattá, - aki az édesanyját is megöli egy következő adagért -, nem küld a halálba, viszont az agyat megtámadva teljes leépüléshez vezet. Aki sokat használja a szert, egy 3 éves óvodás szintjére jut, és céltalan üres bábként él a világban. Az ilyen embereket szanatóriumokba kell zárni, mivel többé már nem képesek magukról gondoskodni, és magukra vigyázni.

Főhősünk Bob Arctor (Keanu Reeves) rendőrtiszt, aki rendőrtársaival együtt, mindent megtesz azért, hogy megtalálja a H-anyag titokzatos terjesztőit, és eltakarítsa azt az utcáról. Ám Bob helyzete mégsem olyan egyszerű, mint kollegáinak helyzete. Arctor ugyanis egy alvó ügynök, egy beépített ember, akinek feladata, hogy a legközelebbi H-anyag használók között elrejtőzve, és felmászva a ranglétrán eljusson a drogkartell fejéhez. Háza teljesen be van kamerázva, és míg a nap egyik részében önfeledten szórakozik a droggal élő ismerőseivel, a nap másik szakában a rendőrségi irodájában ülve nézi végig a házában készült felvételeket. Próbál rájönni arra: ki is az, akit érdemes a H-anyag felszámolása kapcsán közelebbről is szemügyre venni.

Azonban Arctor önnön hibáján kívül szintén használója lesz a szernek, és itt kezdődik a probléma. A szer ugyanis olyan mértékben elkezd hatni az agyára, hogy főszereplőnk meghasonlik: már azt sem tudja kicsoda; ki is az a Bob Arctor, a drogos, ki is az aki folyton figyeli, kik a barátai, s végül: mi igaz, és mi nem abból, amit lát. Persze a helyzet koránt sem ilyen egyszerű, főnöke ugyanis tudja mi történik, mégsem tesz ellene semmit. Felmerül a kérdés, miért? Nem árulom el a poént, de nem csak hogy semmi sem az, aminek látszik, de a végén az is kiderül, hogy azért nem találják a H-anyag terjesztőit a rend őrei, mert rossz helyen keresték őket eddig.

Innen már érthető is a bibliai idézet. Főszereplőnk jó ember, egy rendőrtiszt, aki a jó ügyért próbál harcolni, azonban a H-anyag, és annak hatása miatt torzan tükrökön keresztül látja világot, és nem ismeri fel azt, ami az orra előtt van. A film nem is annyira tudományos-fantasztikus film, inkább egy jól sikerült drámára hasonlít, ahol a tényleges nyomozás másodlagos, a film és a főszereplőink körül zajló események magát, a lelki tusát hivatottak bemutatni a pusztulással szemben. 

Ehhez - a meghasonlott világ ábrázolásához - kapcsolódik a filmben végig alkalmazott rotoscoping technika, amellyel még inkább elmélyítették ezt a kettőséget, az egyben ismerős, mégis idegen környezet ellentétét. Mi is úgy látunk, mint a főszereplő. Egy lencsén keresztül, amelynek köszönhetően teljesen másmilyen minden, mint ahogy megszokhattuk. Felismerjük ugyan a tárgyakat, azok hasonlóak is, mint amit megszokhattunk, mégsem valóságosak. Kb. pont olyan hatást kelt ez a technika, mint a H-anyag az éppen aktuális használó fejében. Az ötlet zseniális, bár a film elkészítéséhez emiatt kétszer annyi időre volt szükség: mégis megérte. 

Miért is ajánlom ezt a filmet olvasóinknak? Több okból is. Az egyik a történet, és a történetvezetés. Épp úgy kedves lehet a sci-fi rajongóknak egy a miénktől csak leheletnyit, de mégis különböző - és negatívan különböző – utópiát látni, mint a drámakedvelőknek a tökéletes kiúttalanságot legyőzni próbáló karaktereinek szélmalomharca. Ha ez önmagában nem lenne elég, ott van az a tény is, hogy milyen tökéletes könyvadaptációval állunk szemben. Igen, ahogy mondjuk, filmünk ugyanis az azonoson című Philip K. Dick- regény alapján készült. Alkotóink nem változtattak a könyv történetén – ahogy az nem egy könyvadaptációval előfordult már – sőt, igyekeztek minél többet és minél hitelesebben, egy az egyben áthelyezni a mozivászonra. Ettől lett olyan erős film a Kamera által homályosan.

Philip K. Dick ugyanis maga is járt ebben a cipőben, és majdnem elveszett ő is, mint annyian mások, akik a drog bűvkörébe kerültek. Neki sikerült ugyan kilépnie ebből, de rengeteg ismerősének ezek az idők az utolsó pillanatokat jelentették. A könyv az ő tiszteletükre készült emlékül. Rengeteg karaktert az író az emlékeiből, ismerőseiről mintázott, a film pedig – szerencsénkre – fejet hajt ez előtt, annyira, hogy a film végén, a prológusban olvasható felirat/ajánlás szóról szóra lett kiemelve a könyvből, azok az író szavai.

Ha ezek az érvek még mindig nem győzték volna meg az olvasót, akkor egyszerűen az alapötlet szülője – Philip K. Dick – maga garancia lehet számunkra arra, hogy nem csak egyszerűen jó, de érdekes és igényes történetet fogunk kapni. Gondoljunk csak azokra a filmekre, amelyekhez szintén ő szolgáltatta az alapötletet: Szárnyas fejvadász (Blade Runner), Az emlékmás (Total Recall), vagy a Különvélemény (Minority Report), csakhogy egy párat említsek. Ez már önmagában is elég ajánlás kéne, hogy legyen. Ám ha az érvelésünk nem hatotta meg az olvasót, úgy kedves olvasónk magára vessen: egy nagyon jó és igényes filmes élménnyel lett szegényebb.