A pszichológia szakot végzett Srdjana Dragojevica szerb rendező nem kisebb témát választott filmjéhez, mint a homoszexualitás. Lelki mélységekbe nem megy le túlzottan, inkább az előítéletekre koncentrál. 
Kifejezetten tetszett, ahogy pár perc leforgása alatt két idegen pár élete összefonódik és a találkozás mindenkire hatással lesz. A történet röviden: Limun (Nikola Kojon), a háborút megjárt, kétes életű sportklub tulajdonos kutyáját meglövik. A kutyát Radmilo (Milos Samolo) menti meg a haláltól, bár némi fegyveres ráhatásra. Mindeközben Limun barátnője, Biserka (Hristina Popovic) előkészíti az esküvőjüket a színházi rendező szakon végzett, de most kényszerből esküvőszervezéssel foglalkozó Mirkonál (Goran Jevtic). Természetesen várható, hogy ezek az emberek nem tudnak konfliktusmentesen találkozni. A probléma abból származik, hogy kiderül Mirko és Radmilo egy pár és sehogy se sikerül megtalálniuk a közös hangot a melegekkel nem mondhatni, hogy szimpatizáló Limunnal. Az esküvő tervezés közben csúnyán összevesznek, aminek csetepaté lesz a vége. Ezen Biserka kiborul és elhagyja Limunt. Közben még az is kiderül, hogy Mirko esküvő szervezés mellett a belgrádi Pride (melegfelvonulás) megvalósításának is élharcosa. Limun egyetlen módon szerezheti vissza menyasszonyát, ha megvédi csapatával a melegeket a felvonuláson.

Limun Radmiloval útra kel, hogy végigjárva a volt Jugoszlávia területét felkeresse a háború során megismert társait és megkérje őket, segítsenek neki különös feladatában, a Pride védelmének biztosításában. Így megismerjük a horvát Rokot (Goran Navojec),  aki most kis kocsmát működtet, Halilt (Dejan Acimovic), a bosnyák videókölcsönző tulajdonost és Azemet (Toni Mihajlovski), a koszovói albánt, aki pedig az ott állomásozó amerikai csapatoknak árul drogokat, az így származó bevételből pedig egy egész faluról gondoskodik... Az ex-jugoszláv összefogás (ami a filmgyártásnál is megmutatkozott) talán kicsit utópisztikus, de azért szívmelengető. Akár ki is alakulhattak barátságok a háború során az egykori ellenségek között. Miért is ne.
Nem a melegek elfogadásáért szeretnék síkraszállni, sőt, még csak nem is a Pride-on való részvételt szeretném propagálni, jóllehet a rendező egyértelműen a melegek jogaira helyezi a hangsúlyt . De aki megnézi a filmet, a jól és kevésbé jól kidolgozott jelenetek mögött felfedezhet egy-két fontos kérdést, amit feltehet magának.

Limunnak meg kell küzdenie a barátaival, kollégáival, még saját fiával is, amikor úgy dönt, szerelme miatt megpróbál máshogy élni. Először csak azért teszi ezt, hogy menyasszonya kedvében járjon, és ne veszítse őt el, de később lassan megváltozik a gondolkodásmódja is. Megtanulhatja-e az erőszakmentes kommunikációt egy maffiózó? Képes-e az ember kortól függetlenül változtatni a gondolkodásmódján, viselkedésén, előítéletein? A másság elfogadása nem csak a szexuális viselkedés vagy hovatartozás elfogadására vonatkozhat. A filmben látunk példát, arra is, hogy van, aki képtelen a változásra. Lényeges kérdés az is, mi az, amit nem adhatok fel magamból, még akkor sem, ha mások magam feladására kényszerítenek? Ez lehet a család, barátok nyomása... legrosszabb esetben az egész társadalom elvárása.
Mirko és köre ugyanúgy előítélettel szemlélik Limunt és barátait, mint ahogy azok is betegnek tartják a melegeket. De semmi sem fekete és fehér, nincs csak jó és rossz, hanem minden összetett és esélyt kell adni a másiknak. Számomra ez a film egyik nagy tanulsága, bármennyire is közhelyesen hangzik.