Nyitókép: Aranyló búzamező közepén egy kisfiú hegedül. Az idilli képet megtöri, hogy három gyerek megtámadja és elkezdi verni. Ezzel egyidőben belecsöppenünk egy zenekar koncertjébe, ahol mindenki teljes erővel játszik a karnagy katartikus irányítása mellett.

A karmester, Daniel Daréus (Akit A tetovált lányból ismert Michael Nygvist alakít) történetünk főszereplője. A film elején pár percben megismerjük, hogy került el egy kis faluból a nagyvárosba, ahol egészen fiatalon hegedűművésszé, majd világhírű, sikeres karmesterré vált. Kisfiú kora óta az az álma, hogy olyan zenét szerezzen, amely megnyitja az emberek szívét. Daniel a csúcson van, de még mindig nem elégedett. Úgy érzi a körülötte lévő emberek gyáva zenét játszanak, bár ő testét-lelkét beleteszi a munkájába. Nem elég neki a taps, nem elég bátor neki a zene. Nyolc évre előre be van táblázva fellépésekkel, de ő kiégett és kimerült.

A következő jelentben már egy autóban suhanunk téli tájakon át. Danielt a teste egy infarktussal megállásra kényszerítette. Orvosa szerint a szíve teljesen elkopott. Ezért visszavonul. Számára is érthetetlen módon, gyermekkora falujában keres menedéket és pihenőhelyet. A helybéliek nem ismerik fel, mert az ügynöke 15 éves korában új nevet adott neki. A falu régi iskoláját veszi meg lakásnak.

Első látogatója a helyi tiszteletes, Stig Bergen (Niklas Falk), aki huszonöt éve itt lakik feleségével, Ingerrel (Ingela Olsson). Daniel még nincs barátkozó kedvében, ezért visszautasítja a tiszteletes vacsorameghívását és a koncertfelkérését is. A művész első útja az élelmiszerboltba vezet, ahol megismerkedik Lénával (Frida Hallgren), aki ad neki egy kazettát, hallgassa meg, hogy énekel. Hamarosan találkozik Arneval (Lennart Jahkel), a helyi nagyszájú kereskedővel is, aki mesél neki a falu kórusáról, bízva abban, hogy a karmester majd szárnyai alá veszi őket. Daniel először visszautasítja ezt a kérést is, mondván, ő csak figyelni jött, de végül mégis elmegy a próbára.

Így csöppenünk bele a kórus életébe, amely leképezi az egész falut és egy valódi emberi közösséget, tele a lehető legkülönbözőbb egyéniségekkel. Lassan megismerjük a tagokat, a két gyermekes anyát, Gabriellát (Helen Sjöholm), aki küzd a férjével; Lénát, a falu szépségét, akit mindenki a szájára vesz; Ingert, a tiszteletes feleségét; Arnét, a kereskedőt és még sok más szereplőt. Mindannyian nagy reményeket fűznek Danielhez, aki végül elvállalja a kórus vezetését. Törekvései, céljai miatt kap hideget és meleget. A kórustagok nagyon megkedvelik, de jelenlétével sok régóta húzódó konfliktust is a felszínre hoz. Önmagának is meg kell küzdenie saját magával és gyermekkora félelmeivel, akit Coni testesít meg.

Daniel hisz abban, hogy mindenkinek megvan a saját, egyéni hangja. Minden a figyeléssel kezdődik. Sok új dolgot tanít a kórusnak és ő is egyre inkább képessé válik a bizalom és az érzelmek befogadására és kifejezésére. Felszabadítják egymást. A kórusalkalmak során mindenről és mindenkiről sok minden kiderül. Daniel megjelenése szélsőséges érzelmeket vált ki a falu lakóiból, akiknek élete az érkezését követően akár szeretnék, akár nem, átalakul. A karmestert mesternek tekintik a kórusban és egyre inkább az egész életükben is, ami azért is furcsa, mert Danielnek a zenén kívül nincs is élete, nem engedi meg magának, talán félelemből se. Mégis a zene iránti szeretetével, erejével hatni tud az emberekre.

Ez a történet több mint egy amerikai sikersztori egy kis kórusról, mert az énekkar sikerei, küzdelmei mellett minden szereplő megvívja a saját harcát - sikerrel, vagy sikertelenül.
A végére Daniel vágya beteljesül, mert egy külföldi versenyen megvalósul a várva-várt és vágyott összhang, amely megszólítja az emberek szívét. Szerintem még a legmarconább szem sem marad a végén szárazon.

Mindezek mellett, de egyáltalán nem mellékesen van benne egy szerelmi szál is...

Fontos a zene felszabadító és kifejező szerepe a történetben, de mégsem egy musicalfilmre kell számítani, ahol minden percben mindenki dalra fakad és mindent dalban mondanak el. Érdemes északi filmeket nézni, mert egyszerűségük, őszinteségük magával ragadó. Kay Pollack filmje a giccs határán mozog, mégis sikerül megőriznie a bergmani őszinteség fájó szépségét. Beszél nekünk az igazi szeretet kapcsolatról, amely magában hordozza a konfliktusokat is, a szabadságról és a kiteljesedett életről. Mindez lehetséges? Ki-ki találja meg a választ.