Gerő Marcell legújabb dokumentumfilmje, az 1985-ös Bebukottak (rendező: Monory Mész András) folytatása, amelyet annak idején, az akkori vezetők be is tiltottak, mivel túl sok olyan negatív információt árult el a fegyőri magatartásról, illetve a börtönökben megengedett brutalitásról, hogy jobbnak látták, ha ez az anyag nem is kerül a nyilvánosság elé…

Előzményként érdemes a film „első részét” is megnézni, (ami mellesleg a torinói filmfesztiválon elnyerte a legjobb külföldi film díját) csak így kaphatunk kerek képet az egész történetről. A Bebukottakat a tököli fiatalkorúak intézetében forgatták kamaszokról, fiatal felnőttekről. Tulajdonképpen a rendező nem arra törekszik, hogy a fiúkat (akikkel az interjúk készültek) rossz embernek állítsa be, pont ellenkezőleg: a megbotlott gyerekeket ábrázolja, akik rossz időben voltak rossz helyen.

Na persze, nem mindegyikük volt egy ma született bárány, akad köztük olyan is, aki mára elég nagy hírnevet összeszedett az alvilág berkeiben, és az egész életét végigbűnözte. A karrierje viszont lehet, nem épp a tököli börtönben kezdődött… Ott akkor azért ült, mert egy embert halálra vert a gipszes kezével, mivel az nem adott pénzt a haverjának. Azt pedig büszkén meséli el, hogy 3,5 év alatt főnöki pozícióba verekedte fel magát.

Megdöbbentő az az őszinteség, amit a kamaszok tanúsítanak a riportok során. Elejétől a végéig elmesélik, hogyan történt a gyilkosság, hogy mit élnek át a börtönben nap, mint nap, és hogy milyen trükkökkel tudják megkönnyebbíteni az ottani életüket, legyen szó pénzről, pihenésről, vagy szexről – az utóbbiért vagy fizetnek a kórházi részlegen a nővérkéknek, vagy az egyik cellatársukat erőszakolják meg. Az igazi ok pedig, amiért embert öltek, az csak 30 év után derül ki a Káin gyermekeiben.

Ez a történet már csak Gabesz, Pali és Zsolti életpályája bemutatására törekszik. A miértek megválaszolása már nem is annyira érdekli, hiszen az már kiderült ’85-ben, ami most fontos, hogy kik voltak akkor, és kik lettek ők mára. Mert tizenévesen Zsolt könnyes szemekkel mesélte el, hogy megölte a barátját, Pál az apját, Gábor pedig az intézeti nevelőjét. Annak ellenére, hogy ilyen súlyos dolgot követtek el, mégis valahol az ember azt gondolja, hogy ezek a srácok mások, ők valójában jó emberek.

Viszont a hit, és a remény sajnos teljesen elvész, a fiúkból pedig nagy csalódás lesz: alkoholista apa, akiket a gyerekei szégyellnek, hajléktalan, aki szintén nem veti meg az alkohol okozta örömöket, és egy jelenleg pszichiátrián elő, nagyon intelligens férfi, aki egyébként nem tartja magát pszichopatának, másokkal ellentétben.

De mit is kellett átélniük ezeknek az embereknek, mitől váltak lelki roncsokká? Egy gyilkosságot, azért mert anyát, amúgy mindenki megkaphatja a faluban, még az „első áldozók” is, egy gyilkosságot azért, mert a szülők egyszerűen élvezik azt, ha a gyermeküket megalázhatják, egy gyilkosságot azért, mert az intézeti nevelő abban leli örömét, ha kisfiúkat molesztálhat. Majd jött a bűntető végrehajtás, amikor a rémálmok valóban elkezdődtek. Amikor választhattak mik lesznek: köcsögök, csicskások, „befarcolnak”, vagy ténylegesen bűnözőkké válnak.

Gabesz ’85-ben Nagy Józsefként mutatkozik be a dokumentumfilmben, mivel a börtönben az első nevét használja. Mintha két külön emberként tekintene magára: Gábor a normális, tisztességes fiú, József az, aki börtönbe való. Ő volt kamaszként a legszimpatikusabb fiú, családról álmodozott, gyereket és feleséget szeretett volna magának a szabadulása után. Kulturált, jó családból származik, viszont az élete még sem úgy alakult, ahogy azt tervezte. Az alapvető reggelije 2 liter bornál kezdődik, a fiáról sem ő, sem a volt párja nem tud semmit, mert elvitték tőlük, és az adatait letitkosították, a mindennapi kenyerét meg a kukákból előbányászott sörös dobozokkal keresi meg. Számomra ő volt a legkiábrándítóbb.

Pali tulajdonképpen nem rossz ember. Mára többgyermekes apa, viszont a felesége az alkoholos-betörős életvitele miatt otthagyta, a gyerekeivel viszont tartja a kapcsolatot. Pedig nagyon szégyellik az apjukat, és érdekes, hogy a kamaszkori gyilkossága miatt mennyire megvetik, és haragszanak rá. Volt neje szerint soha nem tudta elképzelni Paliról, hogy valaha is gyilkolt, viszont mikor annak anyjához költöztek, rá sem ismert a férjére. Agresszívabb lett, hiszen minden nap a fejéhez vágták, hogy ő egy börtöntöltelék, evvel is emlékeztetve arra, hogy mit tett annakidején.

Zsolt volt a legérzékenyebb mindannyiuk közül. Ő a Bebukottakban el is sírta magát a története közben, a legszomorúbb esetnek éreztem, hiszen csak az anyját akarta megvédeni. Harminc évvel később viszont az a fiú meghalt belőle, komor, hideg, cinikus és keserű férfivá vált, aki nem vetette meg mások terrorban tartását, és az ismételt gyilkolást sem. Amit az ember nem is feltételezne róla, mivel nagyon okos, a világról alkotott képe olyan letisztult, hogy nehezemre esett elhinni, hogy valóban kórházi kezelés alatt áll.

Az ábrázolásmódot tekintve, nyilván nagy a különbség a két film között, minőségileg is, valamint technikailag is. A Káin gyermekei jóval megrendezettebb, mint a Bebukottak, ugyanakkor a képi világa lenyűgöző az elődjéhez képest, művészi kategóriába sorolható. Egyébként az első film a szakmai körökben nagy vitát kavart, mivel néhány jelenetet a rekonstruálás céljából rendeztek meg. Ilyen például az egyik talán legsúlyosabbnak mondható rész, mikor is egy új cellatárs érkezik a többiekhez, akit jól helyben is hagy a zárkafőnök, majd választási lehetőség elé állítja: "Na, kisfiam választhatsz, mi akarsz lenni? Köcsögöm, vagy csicskásom."

A cím választás pedig mind két esetben megállja a helyét. A bebukottak, mint börtönzsargon jól mutatja az akkori szituáció lényegét, de a „Káin gyermekei” bibliai utalás is egész kifejezővé teszi a szereplők jelenlegi helyzetét.

A kérdés pedig már csak az, hogy miért is nem tudtak beilleszkedni a társadalomba? Talán a súlyos teher miatt, mert igazából egyikük sem tudott soha megbocsátani magának. Talán, mert igazán nem tudtak felnőni, hiszen gyerekként kerültek be, és huszonévesen szabadulhattak. Lehet, hogy maga a társadalom taszította ki őket. Mert a tény az tény: embert öltek; hiába a megbánás, elbuktak.

De, ha kaptak, volna egy esélyt? Vagy, ha a gyilkosság pillanatában valaki megfogja a kezüket? Mi lett volna, ha…?

Képek forrása: www.szeretlekmagyarorszag.hu, www.index.hu, www.facebook.com/kaingyermekei, www.campfilm.eu, www.444.hu

Videó forrása: www.youtube.com