Woody Allen Amerikából jött, mestersége címerét azonban nem lehet egy szóval meghatározni: író, rendező, színész, humorista és az utóbbi években már a reklámszakember titulust is magán viselheti. Az eladásra kínált portékáit pedig nem adta alább Európa országainál. És ahogy minden eper gyümölcs akar lenni a Jogobellában, azóta minden európai ország arra vágyik, hogy róla szóljon Woody soron következő ötletének celluloidra álmodott megvalósítása. Bármelyik alkotást figyelembe véve közönség- és imázsfilm keveredik eggyé. Az első főszereplői a klasszikus múzsák, mint Scarlett Johansson vagy Penélope Cruz, a másodiké pedig London, Barcelona, Párizs és Róma. A látnivalók, az épületek, művészetek, ruhák, zenék, mind-mind olyan hangulatot teremtenek, hogy a nézőnek kedve támad azonnal útnak indulni és világot látni!
London nem csak első állomása Woody európai körútjának, hanem leggyakoribb helyszíne is. Egymás után négy angol-amerikai koprodukciót is forgatott. A Match Point címe arra a szituációra utal, amikor a teniszben a játékost már csak egy pont választja el a győzelemtől. Hasonló élethelyzetbe kerül a film főszereplője, Chris (Jonathan Rhys.Meyers), aki Tom (Matthew Goode) segítségével bekerül a felső tízezer táborába. Nem sok hiányzik, hogy mindene meglegyen, amire csak vágyott: pénz, állás, kocsi, nők. Tom nővérét Chloét (Emily Mortimer) feleségül veszi, barátnőjével Nolával (Scarlett Johansson) pedig szenvedélyes viszonyt folytat, mígnem a lány teherbe esik. A lehetőség, hogy mindent elveszíthet, amit addig szerzett, végzetes döntés meghozatalára készteti Christ, ami megmenti ugyan jómódú életének látszatát, de belső nyugalmát végleg megsemmisíti.
A Füles című bűnügyi komédiában a fiatal egyetemista lány, Sondra (Scarlett Johansson) ered a London örömlányait rettegésben tartó tarot-kártyás gyilkos nyomába, miután egy bűvész (Woody Allen) műsorán egy nemrégiben elhunyt újságíró szellemétől fülest kap a tettes kilétéről. A tehetős családból származó, jóképű gyanúsított (Hugh Jackman) azonban elcsavarja a lány fejét, aki ezután reményekkel és félelmekkel egyaránt telve kutat tovább. A történet két síkon folyik: az arisztokrácia mindennapjaiban és a túlvilág felé haladó hajó fedélzetén.
A Kasszandra álma című, több mint másfél órásra elnyújtott krimi két testvér; Ewan McGregor és Colin Farrell dilemmájáról szól. Egyiküknek vállalkozása beindításához van szüksége pénzre, a másikat uzsorások szorongatják szerencsejátékon bukott összegek miatt. Nagybátyjuk hajlandó megoldani problémáikat, cserébe azonban azt kéri, tegyék el láb alól egyik kollegáját, aki visszaélések miatt lebuktathatja a cégnél. Bár nyomok és szemtanuk nélkül sikerül véghezvinni tervüket, az eset után úrrá lesz rajtuk a bűntudat és a film Kasszandra álmán, a befutó agárról elnevezett hajón tragikus véget ér.
A Férfit látok álmaidban az előzőekkel ellentétben egy könnyed témájú, kellemes, romantikus vígjáték, melynek alapját, mint Woody sok más filmjének, itt is egy család felbomlása adja. Alfie (Anthony Hopkins) azt gondolja, egy pénzéhes szilikonbaba mellett visszakaphatja fiatalságát, ezért elhagyja feleségét. Helena (Gemma Jones) bánatában jósnőhöz fordul és tanácsait vakon követi, megkeserítve ezzel családja életét. Lánya, Sally (Naomi Watts) házassága sem alakul túl fényesen. Belefárad alkotói válságban gubbasztó író férje, Roy (Josh Brolin) semmittevésébe, munkát vállal egy galériában és csakhamar beleszeret csélcsap főnökébe (Antonio Banderas). Időközben Royt szó szerint megérinti a múzsa csókja, a szemközt lakó fiatal lány, Dia (Freida Pinto) személyében. A témakereséssel sem bajlódik tovább, egész egyszerűen ellopja és kiadatja saját nevén kómában fekvő barátja kéziratát.
Bár London meglehetősen termékeny helyszín volt a rendező pályáján, mégsem hozta meg a várva várt áttörést, így csakhamar várost váltott. A következő, túlfűtött érzelmektől gazdag darabja a 2008-as Vicky Cristina Barcelona. A filmtörténelem nem szűkölködik szerelmi háromszögeket bemutató alkotásokban, így nem maradhatott ki Woody repertoárjából sem. Csúcspontjában a sármos és titokzatos festő, Juan Antonió (Javier Bardem) áll, akinek az Amerikából nyaralni érkezett barátnők egyike sem tud ellenállni. A lányok egymás ellenpólusai: Cristina (Scarlett Johansson) kicsit meggondolatlan, csak a pillanatnak él, igazi szabadszellem, míg Vicky (Rebeca Hall) konzervatív, megfontolt, elkötelezett tanulmányainak és a vőlegényének. Ellentéteik ellenére mindkettejüket mélyen megérinti a féri, aki közös utazásra invitálja őket. A történetet tovább bonyolítja, a szenvedélyeket pedig tovább mélyíti a kissé pszichotikus, ön- és közveszélyes exfeleség, María Elena (Penélope Cruz) megjelenése. Így a kapcsolatok négyszöggé bővülnek és a néző azon kezd el gondolkodni, vajon hány boldogságot kajtató neurotikus bukkan még fel és hány poligont tesznek még ki a szálak a film befejezéséig. Érdeklődve várjuk, vajon eljutunk-e ahhoz a végkifejlethez, amikor már csak egy vonal marad, két végén egy férfi és egy nő.
Spanyolország után kelet felé vesszük az irányt, kezdve a franciákkal. Az Éjfélkor Párizsban szívmelengető alkotás, mely 2012-ben megkapta a legjobb forgatókönyvnek járó Oscar- és Golden Globe-díjat egyaránt. Főhősünk Gil (Owen Wilson) feltörekvő, írói ambíciókkal megáldott alak, aki menyasszonyával, Inezzel (Rachel McAdams) érkezik Párizsba. A lány nem különösebben támogatja munkájában, inkább tudálékos barátjával, Paullal (Michael Sheen) tölti mindennapjait. Gil ez idő alatt a várost járja ihlet után kutatva. Így bukkan rá arra a fiákerre, ami pontban éjfélkor érkezik és meg sem áll az 1920-as évekig. Különleges időutazása során olyan példaképekkel találkozik, mint Ernest Hemingway, T. S. Eliot, Man Ray, Luis Bunuel, Picasso vagy Zelda és Scott Fitzgerald.
Lehet, hogy az elfogultság beszél belőlem, de azt hiszem, minden művészetre nyitott hölgytársam nevében bátran kijelenthetem: Adrien Brody pár perces felbukkanása Salvador Dali bőrébe bújva olyannyira komikus és egyben mérhetetlenül szerethető, hogy ha egészestés film készülne róla, fejvesztve rohannánk a moziba, hogy áhítattal hallgathassuk a rinocéroszról szóló eszmefuttatását. Azonban azt is meg kell jegyezni a film kapcsán, hogy ez nem egy szimpla romantikus történet, főleg nem egy science fiction puritán változata. Sokkal inkább egy korrajz, melynek a tanítás is célja a szórakoztatás mellett, azonban elvár egy minimális háttértudást. Elengedhetetlen a kor és a benne alkotók ismerete ahhoz, hogy értsük az összefüggéseket, utalásokat és a fel-felbukkanó intellektuális humort. Gil is csak kapkodja a fejét a művészek között, míg szívét rabul nem ejti Adriana (Marion Cotillard) pillantása. Bár Woody Allen minden filmjére jellemzőek a bonyolult érzelmi kapcsolatok, a századbeli különbség azonban még tőle is meglepő. Gil beleborzong a kor, az ország és Adriana szépségébe, de a szerelem érthető módon beteljesületlen marad, így be kell érnie az emlékekkel.
A városról alkotott véleményét bármelyik utazási iroda kölcsönvehetné: „Néha azon tűnődöm, hogy is alkothatna valaki olyan könyvet, festményt, zeneművet, vagy szobrot, amely versenyre kelhetne egy nagyvárossal. Ez lehetetlen, hisz ha körülnéz, minden utca, minden sugárút, önmagában egy különleges műalkotás. És ebben a zord, agresszív és értelmetlen világegyetemben Párizs hordozza a fényt. Mert ez nem létezik a Jupiteren, a Neptunuszon, sehol máshol. De messze a világűrből is látni ezeket a fényeket, melyeket a kávézgató, iszogató, éneklő emberek táplálnak. Mindent egybevetve, Párizs a világegyetem legnagyszerűbb pontja!”
Úgy tartja a mondás, minden út Rómába vezet, még Woody Allené is. Legutolsó európai filmje a Rómának szeretettel a Férfit látok álmaidban-hoz hasonlóan több kisebb történetet mutat be, bár itt nincs kapocs ezek szereplői között. Hayley (Alison Pill) és Michelangelo (Flavio Parenti) eljegyzésük alkalmából úgy dönt, összeismertetik szüleiket. Woody Allen ebben a filmjében ismét feltűnik a vásznon, mint Hayley operarendező papája, aki azonnal felismeri Michelangelo temetkezési vállalkozó apjában a tehetséget, habár az csak a zuhany alatt képes áriákat zengeni. Jack (Jesse Eisenberg) beleszeret kedvese barátnőjébe, Monicába (Ellen Page), traumáját pedig építész példaképével, Johnnal (Alec Boldwin) osztja meg, akit a leglehetetlenebb szituációkban hallucinál maga elé. Milly (Alessandra Mastronardi) és Antonio (Alessandro Tiberi) friss házasokként érkeznek a városba, de már az első nap szem elől tévesztik egymást. Milly egy filmszínésszel, Antonio pedig Annával, az örömlánnyal (Penélope Cruz) gabalyodik össze. A legabszurdabb mégis az átlagember, Leopoldo (Roberto Benigni) története, akit egyik napról a másikra kezdenek el sztárolni az emberek, ok nélkül. A Rómának szeretettel egy kellemesen könnyed, humoros alkotás, de meg kell hagyni, a korábbiakhoz képest, hatalmas hátralépés.
Mindezek ellenére be kell látnunk, hogy egy Ország, Város, Fiú, Lány versenyből kétségkívül Woody Allen kerülne ki győztesként. A Vicky Cristina Barcelona című filmben Juan Antonio azt mondja, az apja azért nem adja ki írásait „mert ő gyűlöli a világot és a maga módján így áll bosszút rajta, hogy csodás verseket ír, de aztán megfosztja a közönségét tőlük”. Csak remélni merem, hogy ez a fajta életszemlélet nem ragad át az SZTK-szemüveges rendezőre, hiszen annyi gyönyörű város van még Európában. Nem utolsó sorban a mi Budapestünk!
Takács Zsanett
Képek forrása:
http://www.vmapas.com/Europe/Europe_Political_Map_1995.jpg/maps-en.html?map_viewMap=1
http://www.localnomad.com/en/blog/2012/01/12/vicky-cristina-barcelona-a-barcelona-guide/
http://clive-w.blogspot.hu/2012/02/i-got-interested-in-ernest-hemingway-in.html
http://www.ashvegas.com/ashvegas-movie-review-woody-allens-european-muse-powers-to-rome-with-love
