„Benjámin rám nézett és én tudtam, hogy tudja, hogy ki vagyok. Majd becsukta a szemét, mintha csak elaludt volna."

Előszó

Minden csak átmeneti

Becsukom a szemem, a film előttem pereg.
Vihar, kórház, anya, lánya, idős anyának haldoklása.
Napló, melyből felolvastat gyermekével,
megismerteti élete szerelmével,
Benjamin Button különleges életével.

Az óra, ami visszafelé jár,
előrevetíti azt az abszurd történetet,
ami „egy rusnya,mint egy kiszáradt szilva"gyermekkel esett.
Aki végigjárja az utat, mint bármelyik fiatal:
első berúgás, első szexuális élmény, szerelem.
Aki, egész életében keresi a harmóniát, mint egy kívülálló teste és lelke között.
Aki, ha egy rövid időre is, de egyensúlyba kerül.

Ki más volt, mint a többi gyerek,
hiszen öregként 80 évesen az első világháború után született.
Azt mondják, ilyenkor érdemes megszületni.
Azonban anyja meghalt világra jöttekor, apja is elhagyta ekkor.
Csak a halál, mi hűséges társa volt akkor.

Kinek feje fölött, Damoklész kardja folyamatosan körözött.
Ki első napjától kezdve ismerte a halált,
látta, ahogy a sok öreget viszi a túlvilágra át.
Tudta, minden csak átmeneti.

Egy melankolikus, katartikus történet,
ami minden mulandó lét érzését jelenít meg,
ami ellen tehetetlenek vagyunk.

Bevezetés

David Leo Fincher Oscar-díjra jelölt filmrendező és videoklip-készítő, egy géniusz. Filmjeiben gyakran fellelhetőek sajátos stílusjegyei: a sötét, misztikus hangulatot keltő színei és képi világa. Ez a kedélyállapot hatja át, a Benjamin Button különös élete című filmjét. Életének talán, eddigi legnagyszerűbb alkotása az időről, az elmúlásról, a létezés átmeneti jellegéről, a halálról és a szerelemről. A film F. Scott Fitzgerald életéből és egyik 1921-es novellájának motívumaiból építkezik. Egy melankolikus film, mely szándékosan túlstilizált, egyfajta „gesamt" atmoszférát teremt, katartikus hangulatot jelenít meg.

David Fincher, a vizuális ábrázolás utánozhatatlan művészeként tartják számon, aki megismételhetetlen tónusai, koloritjai, árnyalatai révén alkotta meg saját, originális „Fincher világát", amiből egyből ráismerünk. Egy „künstliche Welt"–et látunk szemünk előtt kibontakozni a filmben, ami kiáltóan sugallja, hogy a létezés csak káprázat, egy pillanatnyi áttűnés. A film emblematikus mottója nem más: „minden átmeneti". A történet is abszurd.

Nem mindennapi életet él Benjamin Button. Nyolcvan esztendősen született, az idő múlásával pedig egyre fiatalabb lesz. Bár fordított életpályát fut be, egyetlen dologban nagyon is hasonlít a hétköznapi emberekhez: ő sem képes megállítani az időt. A világ számos helyén megfordul, miközben felfedezi és elveszti a szerelmet, megtapasztalja a boldogságot és a szomorúságot. Felmerül bennünk: Milyennek is láthatja az a világot, aki 80 évesen jön a világra és újszülöttként hal meg, ezzel tökéletes ellenkezve a természet törvényeivel, mivel a biológiai órája visszafelé halad.

Van egy pont, egy pillanat, a boldogság időszaka, mikor minden egyensúlyba kerül, amikor összeölelkezve állnak Daisy-vel a tükör előtt, amikor korban, habitusban is összeillenek: „emlékezhessek magunkra, így ahogy most vagyunk". Benjamin megállítaná az időt, de sajnos nem lehet. Egyetlen dolgot akar makacsul és következetesen: Daisy szerelmét. Az ő sorsuk újra meg újra keresztezi a másikét, mígnem kölcsönösen megérnek egymásra. Megtapasztalva a boldogságot. Benjamin mintha a veszteség elviselésének terhét átadná Daisy-nek, hiszen először csak eltűnik az életéből, majd később Daisy-nek kell végigszenvednie, ahogyan Benjamin elveszti valamikori önmagát, és csecsemőként eltávozik a világból: „Benjámin rám nézett és én tudtam, hogy tudja, hogy ki vagyok. Majd becsukta a szemét, mintha csak elaludt volna."

Halál és elmúlás

Az idő megállíthatatlan múlása, ami nem vezet máshova, mint a halálhoz. „Mindannyian ugyan oda tartunk, csak máshogy közelítjük meg. Ki így, ki úgy." A halál, mint Damoklész kardja jelenik meg a filmben, ami bármikor lesújthat. Benjamin így beszél a halálról: „Akár lehetnél rohadt dühös is káromkodhatnád, átkozhatnád a sorsot, de ha egyszer ott vagy a végén, akkor már csak aludni akarsz."

Végszó

„Valaki arra születik, hogy a folyóparton álldogáljon.
Valakibe, folyton belecsap a villám.
Valakinek, kiváló a hallása.
Valaki művésznek születik,
valaki úszik,
valaki gombokat gyárt,
valaki Shakespeare-t szaval,
vannak született anyák,
és van olyan, aki táncol."

Bármit is csináljunk, bármiben is legyünk tehetségesek egyszer minden véget ér. Ne feledd, minden átmenet, minden pillanatnyi, csak az érzés mi meg tud maradni. Csak az számít milyen érzésekkel éltél, és milyen érzéseket keltettél ki az emberekből, hogy mindig emlékezzenek rád. Kérdés: mit hagysz magad után? Egy biztos, mindannyian ugyan oda tartunk, csak máshogy közelítjük meg: ki így, ki úgy.

Írta: Kecskés Zoltán