William Friedkin amerikai rendező a hetvenes évek elején Oscar-díjat nyert a Francia kapcsolat című kultikus krimivel. Aztán a következő filmjéért, az azóta már szintén kultikus Az ördögűzőért is Oscar-díjra jelölték. A ’70-es évek végén és a ’80-as évek elején még olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Roy Scheider (A félelem ára) vagy Al Pacino (Portyán). A ’90-es évek elejére azonban elfogyott a muníció és már mozifilmeket sem igazán rendezett. Ismerünk egy pár hasonló kaliberű rendezőt (pl. M. Night Shyamalan), akik az első pár filmjükkel kis túlzással filmtörténelmet írtak, aztán hatalmas ívben a porba hulltak. William barátunkkal is pont ez történt. Bár az egyik kedvenc kosaras filmem a Csont nélkül is az ő nevéhez fűződik. Talán ezért, talán a múltért, talán a szuper szereposztásért, de adtam egy esélyt legújabb filmjének, a korhatáros Gyilkos Joe-nak.
És milyen jól tettem. A film hangulata már az első pillanattól beszippantott, egyszerűen költői az a kép, amikor a zuhogó esőben egy égő olajoshordó előtt elszalad egy fekete macska. A tökéletesen megteremtett atmoszféra nagyban hozzájárul, hogy a film hiteles legyen, hogy elhiggyük a szereplők cselekvései mögötti gondolatiságot.
A film sztorija röviden: Chris (Emile Hirsch) a 22 éves drogdíler hatalmas bajba keveredik, miután a saját anyja ellopja tőle a rábízott kábítószert. Chris-nek gyorsan kell cselekednie, vagy kifizet a maffiózóknak ezer dollárt vagy megölik. Ezért felkeresi az apját Anselt (Thomas Hayden Church), aki a második feleségével él egy lepusztult lakókocsi-parkban. Anselnek természetesen egy fityingje sincsen, ezért a fiú beavatja a tervébe. Chris anyjának ugyanis olyan nagyértékű életbiztosítása van, hogy az összegből a család minden gondja megoldódna. A probléma viszont az, hogy Chris anyja nagyon is életben van, így felbérelnek egy korrupt nyomozót, Killer Joe Coopert (Matthew McConaughey), hogy végezze el helyettük a piszkos munkát. A bérgyilkos azonban csak előrefizetés esetén hajlandó dolgozni, Chris és Ansel viszont nem tud fizetni. Amikor Killer Joe már éppen nemet készül mondani a felkérésre, meglátja Chris ártatlan húgát, a 14 éves Dottie-t (Juno Temple) és hirtelen egy másik megoldás is az eszébe jut...
Úgy pergett le előttem a 102 perces játékidő, hogy szinte észre sem vettem. Egyedül a film végén éreztem, hogy kezd a rendezővel/forgatókönyvíróval elszaladni a ló és túlpörgetik a dolgokat. Ezek a percek ugyan felejthetetlenek és ha az idő kegyes lesz a Gyilkos Joe-hoz, akkor talán még az a bizonyos ’rántott csirkecomb szopatás' a filmes kánonba is bekerülhet, ezzel együtt a film utolsó harmada inkább zavarba ejtő, mint szórakoztató. Ám van itt jócskán amit pozitívumként lehet kiemelni. Kezdve a már említett zseniálisan megteremtett légkört, szinte átéljük a karakterek teljes elszigetelődését és reményvesztettségét.
A színészi játékra is csak nagy szavakat lehet használni. Emile Hirsch-re az Út a vadonba című filmben figyeltem fel először, ahol hatalmasat alakított. Azóta sajnos csak elvétve tud kiemelkedőt nyújtani. A Gyilkos Joe-ban tökéletesen alakítja az életben maradásért mindent megtevő fiút, bár egy hajszálon múlik, hogy a karaktere ne legyen túlzottan idegesítő. Juno Temple szépségére és ártatlan, mégis buja kisugárzására nem is igazán lehet szavakat találni. Ez az, amit nem lehet tanulni. Igéző „Lolita” karaktere annyira hiteles, hogy egy másodpercig sem kételkedünk Killer Joe motivációjában. És legvégül ki kell emeljem a szenzációs Matthew McConaughey-t, akit még biztos nem láttatok ennyire kattant szerepben. Negatív karaktere ellenére valahol megértjük őt és a film végére talán még szurkolunk is neki.
A Gyilkos Joe mellett egyszerűen nem mehetünk el szó nélkül. Van/lesz aki utálja, van/lesz aki szereti, de közömbösek nem lehetünk. Természetesen ezt a filmet sem ajánlom mindenkinek, de aki kicsit is nyitott a fekete humorú, drámával fűszerezett krimire, az egy nagyon jót szórakozhat.
Hazai premier: 2013. 02. 21.
