Egy alapmű. A tudományos fantasztikus film rajongóinak kötelező megnézni. Ezzel a mondattal akár be is fejezhetném ajánlómat, de nézzünk kicsit mélyebbre. A filmet a híres Stanley Kubrick rendezte, ami már önmagában is elég kellene hogy legyen, ám a történet pikantériája, hogy mind a forgatókönyv írás, mind a rendezés, szoros együttműködéssel jött létre a történet eredeti alkotójával Arthur C. Clark-kal. Ki ezekben az időkben tudósként is sokat ügyködött azon, hogy előrelendítse az űrkutatást. Az azonos című könyvhöz képest több változáson is átesett a sztori mire végleges állapotába eljutott, de ezek a változtatások a lényeget nem befolyásolták, az író által megálmodott események szinte egy az egyben kerültek át a filmvászonra.
Ez a film leginkább filozófiai szempontból lehet fontos számunkra, sem mint sci-fi társai, ahol egymás után érnek minket a szájtátásra késztető látványos effektek, és animációk. Ez a történet az emberekre fókuszál. De helyesbítsünk, mert máris rosszul fogalmaztam: ez a történet az emberiségre fókuszál. Honnan jöttünk, hová tartunk, kik vagyunk és mik a korlátaink. Ezek a kérdések foglalkoztatják a készítőket éppúgy, mint a film megtekintése után az éles szemű nézőket is.
Meg merem kockáztatni, hogy majdnem szó szerint az emberiség története, és fejlődése kerül itt feldolgozásra. Kicsit tovább gondolva, hogy ezúttal fiktív történelemkönyvünk lapjain a jövő kulisszái mögé is nyerhessünk egy másodpercnyi betekintést. A jövő szót itt nem feltétlenül abban az értelemben értem, hogy történetünk az őskorból egy olyan űrkorszakig ível át, amitől mi most – annak ellenére, hogy 2012-őt írunk - jelen állapotban még elég távol vagyunk technológiailag. A jövőt itt úgy értettem: mi lehet az emberből, meddig élhet-, érhet el; milyen lehet fizikai vagy szellemi „evolúciónk” végpontja.
A legszebb az egészben, hogy képsoraink kifejezetten úgy vannak megalkotva, hogy teológiailag ne foglaljanak állást. Főszereplőnk – ha lehet egyáltalán annak tekinteni – egy élettelen, ámde sokkal inkább ikonikus tárgy, a Monolit mely földhöz szegez, a film megtekintése után pedig örökre beépül az ember elméjébe, s mely éppúgy érkezhetett egy idegen faj megbízásából, mint egy más hatalom küldötteként. Akárhogy is: ez az a science fiction az, ami talán a legreálisabban ragadja meg az emberek világegyetemben elfoglalt parányi helyzetét.
Nem fárasztanám most az olvasót az unásig magasztalt kezdő és más jelenetek elemzésével. Ezek a jelenetek nem csak, hogy magukért beszélnek, de azon személyeknek, kik még nem találkoztak-e remekművel, nem lőném le a poént, és meghagynám azt a fantasztikus érzést, amikor az áll leesik és végiggurul a padlón. Vagy a dermesztő döbbenetet, amit maga a Monolit látványa okoz. Kinek ajánlom? Mindenkinek, aki valaha életében gondolkozott már azon: miért vagyok itt? Csalódás ne essék a film nem fog választ adni a kérdésre, de talán a képsorok láttán, miután felállunk a székből elgondolkozunk azon, hogy mai én-központú világunk mekkora vicc. Mikor a másik oldalon, ha felnézünk a csillagokra, nem tudhatjuk milyen óriások lakhatnak közöttük, távol a Föld nevű bolygótól.