Blogunk főszerkesztőjével nemrég egy előadás erejéig beleástuk magunkat az adaptáció témájába. Rengeteg jó és kevésbé jó adaptációt ismerünk, mely vagy szószerint követi az eredeti művet, vagy csak szabadon felhasználja azt. Az előadásban Márai Sándor műveinek adaptációit vizsgáltuk meg közelebbről. Márainak nagy rajongója vagyok, de nem gondoltam volna, hogy az elsősorban lelkitörténésekre, gondolatokra koncentráló történeteit át lehet ültetni a filmvászonra.

Sípos József egyszer már nekivágott ennek a feladatatnak, amikor 2008-ban sikeresen adaptálta az Eszter hagyatékát. Talán itt meg is kellett volna állnia...

Azonban, valószínűleg az első film sikerein felbuzdulva, 2011-ben leforgatta a Kalandot, melynek elvileg Márai Sándor azonos című színműve az alapja. Elvileg. Gyakorlatban azonban szinte teljesen más történetet kapunk, gyönyörű képvilággal ugyan, viszont természetellenesen beszélő szereplőkkel, indokolatlanul hosszú és lassú jelenetekkel.

Márai Sándor első színpadi alkotásának, a Kalandnak, melyet 1940 októberében mutattak be a Nemzeti Kamaraszínházban, Rendelés előtt című novellája adja az alapötletét. Mint Márainál oly sokszor, ebben az esetben is egy szerelmi háromszög adja a történet alapját: Kádár Péter (Gerd Böckmann) idősödő, sikeres orvos. Egy napra kapcsolódunk be az életébe, amikor a miniszter kinevezi egy klinika vezető orvosának. Az új pozícióban maga mellé akarja venni tanítványát, Zoltánt (Csányi Sándor) is. Azonban ezen a napon kell megtudnia, hogy fiatal felesége, Anna (Marozsán Erika), a tanítványa szeretője lesz és halálos beteg. Kádár Péternek szembesülnie kell a hibáival, választásaival, a múltjával és döntenie kell, hogy folytatja tovább az életét...

Tipikus mondat, de akkor sem értem, hogy a főszereplőt, miért egy német színész játssza. Bár a Honfoglalás óta, ahol Franco Nero Árpádként vonult be a filmtörténelembe, már semmin se kéne csodálkoznunk. Szívtipróság ide-vagy oda, Csányi Sándor túlságosan leegyszerűsítve játssza a hős szerelmes szerepét, a hangja szinte teljesen színtelen, mindig ugyanolyan. A feleséget, Annát alakító Marozsán Erikát elfogultan nézem, mert ő az egyik kedvenc színésznőm, bár talán kicsit „túlszenvedi” a szerepet. Mellékszereplőként olyan nagy színészek tűnnek fel, mint Kautzky Armand, Szilágyi Tibor, Tordai Teri, Pogány Judit, Törőcsik Mari, Eperjes Károly, Nagy-Kálózy Eszter. Az utóbbi színésznő szerepe kifejezetten érdekes, mert eredetileg a színdarab egyik kulcsfiguráját, Zoltán szeretőjét játssza, de ez a karakter a Sípos-féle átiratban egyetlen rövid megjelenéssé zsugorodott össze. Ráadásul orvosból grófnő lett. 

Igazán nem szeretek egy filmet se lehúzni, de ez nem tartozik a legjobbak közé. Egy jó pontja van a rendezői választásoknak: egy igazán fontos párbeszédet, Kádár Péter és Anna döntő beszélgetését benne hagyta a történetben. Bár itt-ott persze változtatot rajta. Zárszóként álljon itt a Márai Sándor által írt színdarab ominózus párbeszédéből egy rövid részlet: „Nem vagyok jó. Önző vagyok, meg akartalak tartani, vissza akartalak szerezni. Ennek egy módja van csak: felszabadítalak. Menj el tőlem, keresd meg a világban, amiről azt hiszed, hogy nem találtad meg ebben a házban. Szabad vagy. Csak szabad emberek ismerhetik meg önmagukat, igazi vágyaikat.”   

Összegezve, ha valaki jó Márai adaptációt szeretne nézni, inkább az Eszter hagyatékát nézze meg.