Rém hangosan és irtó közel

Tényleg közel volt ahhoz, hogy nagyon megszeressem, de valami hiányzott. Tetszett az alapötlet még mielőtt megnéztem, ez sarkallt arra, hogy megszerezzem a filmet. Az alaptörténet: adva van egy kis zseni gyerek Oscar Schell, aki imádja az apját és az általa neki szervezett felfedező expedíciókat. Az apuka szerepét Tom Hanks tölti be habár nem sok ideig ugyanis sajnálatos módon Oscar elveszti apját a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokkor. Nem képes feldolgozni a halálát és nagyon eltávolodik anyjától (Sandra Bullock), akit nem kedvelt sosem annyira, mint imádott apját. A történetet az indítja el, hogy Oscar talál egy kulcsot apja gardrobjában és elhatározza, hogy megkeresi a hozzá tartozó zárat.

Oscart egy nagyon tündéri kissrác Thomas Horn alakítja, akit több kritikus is lenézett. Szerintem a furcsa, kicsit bogaras, amatőr, feltaláló csillagászt nagyon aranyosan alakította. Néha nekem is kicsit sok volt, hogy szerencsétlen gyereknek mennyi fóbiája van, meghogy mindenhova magával hurcol egy csörgőt… mert az megnyugtatja… De hát vannak fura emberek… Oscar az apjától rámaradt kulcshoz keresi a zárat és bebarangolja egész New Yorkot kutatva a Black vezetéknevű emberek után. Érdekes személyekkel, sorsokkal, élettörténetekkel találkozik, de az hiányzott nekem a filmből, hogy mindezeket csak külső megfigyelőként szemléli a gyerek és elmaradnak az elmaradhatatlan néhol bölcs, néhol vicces ,,a nevetni és sírni tudnék egyszerre” gondolatok, melyek pl. a Bakancslista című filmet olyan feledhetetlenné teszik.

Oscar átküzdi magát New Yorkon és bár célt ér, mégsem úgy ér véget expedíciója, mint gondolta. Tanulságot von le viszont a történtekből és rájön, hogy nincs annyira elveszve apja nélkül, mint hitte. Vannak olyan emberek körülötte, akik megértik és szeretik őt, és a film végére már nem érzi magányosnak magát. Emiatt tetszett a film. Sokszor gondoljuk életünkben azt, hogy voltaképp senki sem szeret minket, mert esetleg flúgosnak tartanak, de ez nem igaz. Mindig van valaki, aki épp olyannak szeret minket, amilyenek vagyunk, de a nagy önmarcangolásban ezeket az embereket nem vesszük észre. Talán ez a film üzenete: sose érezzük magunkat elveszve, mert lehetünk bármilyen furák is valaki valahol szeret minket!

Bakancslista

Határozottan a ”filmek receptre” kategóriába sorolandó, de legalább is az ”egy évben egyszer meg kell nézni” alkotások egyike! Már a főszereplő színészek neve hallatán sokra számíthatunk, de hogy ha díjnyertes színészek játszanak egy filmben az nem feltétlen jelenti azt, hogy az tényleg jó…Ez egy film arról, hogy sosem késő elkezdeni élni.: "Egyszer készítettek egy kutatást arról, hogy az emberek vajon tudni szeretnék-e a haláluk pontos időpontját. 96%-uk nemmel felelt. Én mindig is a maradék 4%-hoz húztam.”

Két korosodó úriember Jack Nicholson és Morgan Freeman, szinte egyszerre tudják meg, hogy nincs már sok idejük hátra. Készítenek hát egy listát, azokról a dolgokról, amelyeket azelőtt szeretnének véghez vinni mielőtt feldobnák a bakancsot. Ez a bakancslista. Szebbnél szebb helyeken fordulnak meg, őrültebbnél őrültebb kalandokat élnek át együtt, miközben mélyre szántó eszmecseréket folytatnak a vallásról, a szeretetről, az életről és miegymásról. Ezek a kis viták a két főhős között teszik felejthetetlenné a filmet. Egyszerre nevetni és sírni lehet rajtuk. Az olyan filmek, amelyekben a főhős valamilyen betegséggel küzd általában hihetetlenül nyomasztóak tudnak lenni, nem is gondoltam volna, hogy létezik olyan - valamely halálos betegséget szinte kinevető film – amelynek nézése közben egyszer sem fordul meg a fejemben, hogy mentem meggyilkoljam önmagam, nehogy még a végén rákban haljak meg.

Ez a film nem a rákról szól! A készítők csak arra próbálták felnyitni a néző szemét, hogy ne úgy éljen mintha örökké élne, próbálja meg kihasználni az életének éveit, mert, ahogy a filmben is mondták: "50 év úgy elrepül, mint füst a kulcslyukon". Ajánlom mindenkinek, hogy készítsen egy ilyen listát és próbálja meg lépten nyomon kipipálni a felsoroltakat, mert sosem lehet tudni mit hoz a holnap, sosem lehet tudni mikor mondják azt az embernek, hogy már csak fél éve van élni!