Az olaszországi bűnszervezet nápolyi részét, a Camorra világát mutatja be Matteo Garrone Gomorra című filmje. A történet alapját egy olasz író, Roberto Saviano azonos című tényfeltáró könyve adja.

A Camorra bosszúja elől a könyve megjelenése óta állítólag bujkálni kényszerülő író öt egymástól független történetet mutat be. Egyedüli kapocs köztük, hogy mindannyian belekerülnek a Camorra hálójába. A szereplők nem hősök, csak a túlélésre játszanak és igazából nincs is más választásuk, mint a nápolyi maffia által diktált szabályok szerint élni.

A történetek szereplői: két tizenéves, aki a maffiát kijátszva meg akarja csinálni a maga szerencséjét, kicsit elszáll velük a ló, rosszul mérik fel a helyzetet, aminek meg is lesz a következménye. Egy idősödő férfi, akiről azt gondolnánk, hogy általános iskolai tanár, esetleg adóellenőr... hamarosan kiderül, hogy a maffia pénzszállítója, a bebörtönzött Camorra-tagok családjainak osztja ki a szervezet csekély támogatását. Egy kisfiú, aki éppen taggá válik. Egy szabómester, aki több pénz és nagyobb megbecsülés reményében a kínaiaknak kezd dolgozni, de lebukik. Az ötödik történet szereplője egy fiatal férfi, aki már régóta munkát keres, végül egy illegális hulladék elhelyező „cég” alkalmazottja lesz.

A film helyszínei - egy nyomasztó, lepukkant betonház, szegényes és romos helyek, sötét szobák, koszos és elhagyott tópart - mind azt sugallják, hogy ezekből a helyzetekből valójában nincs kiút. A különálló történeteket nehéz követni, nem mindig értettem, hogy ki miért támadja meg a másikat, ki kihez áll át, kiből miért lesz hirtelen barát helyett ellenség. De ez nem a film hibája, hanem csak valósághűen mutatja be, a szereplők milyen körülmények között élik mindennapjaikat Mint kiderült, a Gomorra szerepeinek nagy részét Nápoly környékéről származó amatőr színészek alakítják és állítólag a szereplők közül néhányan a valóságban is Camorra tagok, akik közül párat a rendőrség a bemutató után le is tartóztatott.

Személyesen is kötődöm Nápolyhoz, mert ösztöndíjasként ott éltem nyolc hónapot. Könnyített változatban magam is megtapasztaltam a város sötét oldalát. Ott tényleg szinte mindent áthat a bűnözés, még a legártatlanabbnak tűnő dolgot is. Talán még emlékszünk a pár évvel ezelőtti híradásokra, amikor Nápolyt beterítette a szemét. Ki gondolta volna, hogy az is a maffia kezében van és létezik szemét-biznisz, ahol kőkemény hatalmi harcok vannak? A veszélyes hulladék elhelyezésnél lehet sejteni, hogy az nem egy tiszta dolog, no, de hogy egy szabóság is kötődhet bármilyen szálon a maffiához? Persze minden, amiben pénz van, ott megjelenik a kapzsiság és a hatalom utáni vágy és így már minden érthető. A Camorra legfőbb áldozatai mégis mindig a szegények. Szomorú, hogy, amint az a filmben is látható, egészen kicsi gyerekek is benne vannak. A megmérettetés náluk nem az, hogy ki rúg több gólt, hanem ki tud felállni egy lövés után (akkor is, ha golyóálló mellényben kell azt elviselniük). Utána viselik mellükön a golyó nyomát, mint a beavatás jelét.
Bár maffiatörténetet láthatunk, de nem olyat, mint a Keresztapa trilógia. Kevesebbet lőnek benne, kevésbé lehengerlő, inkább stabilan és folyamatosan nyomasztó. Hiányzik belőle nekem a feloldó szeretet, de valószínűleg itt nem is a szívmelengetés volt a cél.
Talán egyszerű, de mellbevágó őszintesége miatt is nyerte el a film 2008-ban az Európai Filmdíjat legjobb film, rendező, operatőr, férfialakítás és forgatókönyv kategóriában.