Szerkesztői üzenet: Felhívjuk figyelmét, hogy az írás spoilereket tartalmaz!
Előljáróban szeretném leszögezni, hogy nem vagyok egy fanatikus Pókember-rajongó. Természetesen láttam mind a három Sam Raimi féle Spidermant, és gyerekként olvastam egy-két képregényt, de körülbelül ennyi közöm van a karakterhez. Peter Parker személyisége viszont mindig is nagyon izgatott, főleg az a momentum, amikor Peterből Spidey lesz. Ezért sem bántam, hogy a Sony újraindította a franchise-t, bár furcsának tartottam, hiszen csak 10 év telt el a két eredettörténet között.
Röviden a történet: A fiatal Peter Parker (Andrew Garfield) a nagybátyjával (Martin Sheen) és a nagynénjével (Sally Field) éli mindennapi életét. Peter egy tipikus okostojás, akit folyton szekálnak a menő kosaras srácok. Mint minden tinit, őt is érdekli, hogy honnan jött és hogy mik a gyökerei. Miután talál az apja aktatáskájában egy kézzel írott jegyzetet, útnak indul, hogy felkeresse a félkarú Dr. Curt Connors-t (Rhys Ifans) az apja egykori munkatársát, hátha megérti, miért tűntek el gyerekkorában a szülei olyan hirtelen egy viharos éjszakán.
Közben persze megtudhatjuk, hogy Peter őrülten (szó szerint) szerelmes a gimi ügyeletes szőkéjébe Gwen Stacy-be (Emma Stone). Az Oscorp laborjában aztán megtörténik a várva várt baleset, Petert megcsípi egy génmanipulált pók. Innen kezdődik el az igazi kaland. Nem elég, hogy Peternek meg kell szoknia hatalmas erejét és a kiélezett érzékeit, még azzal a gondolattal is meg kell birkóznia, hogy talán ő a felelős Ben bácsi haláláért. Ha ezek a lelki terhek még nem lennének elegek, a városra szabadul Dr. Connors őrült alteregója Lizard, az óriás gyík.
A film első 50 perce alatt végig azt éreztem, hogy valóban közel van a Tobey Maguire-féle Pókember emléke. Egyszerűen untam a történetet, nem a film megvalósításával volt a gondom, hanem azzal, hogy szinte semmit nem adtak hozzá a 2002-es eredetihez. Nem azt mondom, hogy lemásolták az előző filmet, de azért a pár extráért, meg a sokkal tehetségesebb színészekért teljesen felesleges volt leforgatni a film majdhogynem felét. A csodálatos Pókember, akkor ütött volna igazán, ha kihagyják a keletkezéstörténetet és csak a lényegre koncentrálnak, a Lizard elleni küzdelemre.
Itt azonban nem ez a szál volt a fontos, pedig Rhys Ifans alakítása megérdemelte volna, hogy sokkal erőteljesebb és nagyobb hangsúlyt kapjon a karaktere. Szépen kidolgozták a motivációját egészen az átalakulásig, aztán pedig az írók elengedték a karakter kezét. A film második fele igazán meggyőző volt, tele a képregényekben megismert Spidey humorral és sok látványos akcióval. A fogalmazásmód sötét és realisztikus - már amennyire egy képregényfilmtől ez elvárható-. Andrew Garfield fényévekkel jobb színész Tobey-nál, és Emma Stone-al nagyon hitelesen alakítják a szerelmespárt, megvan köztük az a bizonyos kémia.
Az interneten több helyen olvastam, milyen nevetséges dolog, hogy Peter Bing keresőt használ Google helyett. Engem is megmosolyogtatott persze, de ennél sokkal idegesítőbb, amikor az arcunkba tolják (teljesen indokolatlanul) a Sony termékeit. Illetve az olyan apróságokra sem ártott volna odafigyelni, hogy egy szigorúan őrzött laboratóriumnak a belépési kódja, illetve annak kifigyelése olyan egyszerű, hogy még egy óvodásnak sem jelentene kihívást. Zavaró ez azért, mert már legalább 20 éve a különböző filmekben az ilyen biztonságos helyeket minimum ujjlenyomat- és retina szkennerrel védik.
Érdekes lépés volt a producerektől Marc Webb-et a rendezői székbe ültetni, hiszen ez előtt a film előtt csupán egy viszonylag kis költségvetésű egész estés romkomot (500 nap nyár) rendezett. A számításaik beváltak, hiszen egy igazán kellemes nyári, popcorn majszolgatós filmet kaptunk, amit azonban igazán csak azok tudnak élvezni, akik vagy elfelejtették már az eredeti Pókembert, vagy sosem látták azt. Úgy gondolom, ha Marc Webb megkapja az esélyt a folytatás(ok) rendezésére (mert lesz folytatás, ez már biztos), akkor egy igazán őszinte és minden ízében szórakoztató műv(ek)et fogunk kapni.
