KinoCircus - A filmes blog


A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának támogatásával 2015-ben több mint kéttucat magyar film kerülhet képernyőre - közölte a szervezet kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel. Filmre viszik többek között Ámos Imre, a magyar Chagall életét, a múlt évi dunai árvíz elleni küzdelmeket és Sajdik Ferenc koalákról szóló könyvét is.

nmhh_1.jpg

A 2013-as Ember Judit- és Macskássy Gyula-pályázat harmadik fordulóiban 15 dokumentumfilm és 10 animációs film összesen 196 millió forintos támogatást kapott. A közlemény szerint a médiatanács kedden bírálta el a két pályázat harmadik fordulóját 114 millió forintot dokumentumfilmekre, 82 millió forintot animációs filmekre ítéltek meg. A 15 nyertes dokumentumfilmet 2015. március 31-ig, a 10 animációs filmet 2015. május 31-ig kell elkészíteni, amelyeket azután a közszolgálati televíziók mutatnak be először szándéknyilatkozatuk alapján.

Szólj hozzá!

Címkék: mti nmhh