".....mint könnyek az esőben."

A Szárnyas fejvadászt viszonylag későn láttam. Néhány éve csodáltam meg Ridley Scott zseniális sci-fi filmjét, amelynek mély gondolatai szíven ütöttek! Meg az egész látványvilág! Bár 1982-es a film, de a kép-zene tökéletes egyensúlya a mű gondolatiságát tükrözi. Persze az amerikai nézőközönségnek meg kellett vágni a filmet (pontosabban kivágni jelenetet), mert nem értették volna. Vagy minden esetre a filmgyártó félt, hogy nem lesz így kasszasiker. Scott, majd amikor eléggé ismert rendezővé vált, akkor megcsinálta a finel cut-ot!

Férfiasan be kell vallanom: ezt a választott jelenetet megkönnyeztem, nem véletlenül. A replikáns("robot") megmenti a rá vadászó embert, a fejvadászt! Utána oly egyszerűen fogalmazza meg azokat a mondatokat, amelyben végtelen távlatok nyílnak meg! Parányi emberi "létezésecskénk" áll szemben az univerzum (számunkra) felfoghatatlan tágasságával! Vedd észre a finom költőiséget is ebben a jelenetben (meg az egész filmben is)! Ahogy Scott lelassítja azt a pár másodpercet, amikor lehajtja a fejét a replikáns, s "kileheli lelkét"; az eső jelképiségét, a galambot és fehérségét, Vangelis zenéjét! Gyönyörű, mint egy vers!