Ha a sci-fi nagyjait emlegetjük, akarva akaratlanul is előkerül egy név, akinek hiába a hatalmas tudományos-fantasztikus könyv arzenálja, a filmes szférába nem sok művét emelték át. Sajnálatosan. Ez az író Isaac Asimov, a mai film pedig, amit megtekintünk az Én, a robot, az ő munkája nyomán...

Az Én, a robot különleges kapcsolatban áll Asimov-val. Mit is takar ez? Nos, az írónak azonos néven jelent meg novelláskötete, amely csak robotokkal kapcsolatos történeteket tartalmaz. Ahhoz, hogy a filmet komolyabban is tudjuk értékelni, kicsit beszélnünk kell ezekről a novellákról. Tehát: mindegyik a robotika 3 törvénye körül forog – amit itt most, nem fogok felsorolni – és azon, hogy hogyan is működik ez a 3 törvény? Működik-e egyáltalán? A robotok ki tudják-e játszani? Milyen bonyodalmak adódhatnak ennek okán, és ami gondolom mindenkit foglalkoztat: a robotok ellene fordulnának-e az embereknek.

A könyv nagyszerűsége azonban nem merül ki ennyiben, mindamellett, hogy már-már írónk filozofikus magasságokba emelkedik -  abban a tekintetben, hogy körüljárja mi is az ember, mi a robot, és hogy mit jelent az a szó lélek, vagy élet - a novellák nem távolodnak el egymástól. Mindegyiknek közös a főszereplője, Dr. Susan Calvin, aki robot-pszichológiával foglalkozik, és a megzavarodott gépezetek javításához hívják őt, mint kábé a nyomozókat egy bűnügyi helyszínre. Történeteink így ügyesen láncba vannak fűzve, naplószerűen kronologikus sorrendben haladnak, kb. 100 évet ölelve fel, ahol minden egyes új történetben fejlettebb és fejlettebb robotokat sorakoztatnak elénk. Szinte mindent körbe járunk. Találkozunk itt a kezdeteknél még ormótlan holdi bányászrobotokkal, majd ahogy az evolúció halad: olyan robottal, akit direkt gyerekek játszótársául készítettek – 200 éves ember -, aztán jön az álmodásra képes mesterséges intelligencia, a számítógép, ami egész Afrika automatizált agrárgazdaságát irányítja, egészen addig a robotig, aki úgy néz ki, mint egy ember, de egészen halála pillanatáig ezt a titkot senki sem fedezi fel.

Gondolom sokan nem értitek miért kellett ezen a pár információn végigrágni magatokat. Hát azért, mert a film készítői nem tudtak erről a műről, s már rég a forgatásokat is megkezdték, amikor a cím miatt „licensz problémába” ütköztek. Ekkor következett be, egy Hollywoodra nem jellemző viselkedés: utána néztek a könyvnek. Elolvasták és annyira a hatása alá kerültek, hogy félbehagyták a forgatásokat, átírták a forgatókönyvet, és több elemet átemeltek a Asimov hagyatékából.

A film és a készítők így nemcsak tisztelegtek Asimov előtt, de egyenesen bravúrosat alkottak. Az, aki olvasta a könyvet, rengeteg ponton felismer párhuzamokat karakterekben a könyv és film között. Van itt álmodó robot, egész épületkomplexumot irányító pozitronikus agy, Will Smith, akinek tökéletesen élethű implantátuma van, vagy maga Susan Calvin karaktere, aki megrögzötten pozitívan áll a robotokhoz.

Habár a film nagyon szövevényesen és izgalmasan indul, a végére elgyengül és sablonossá válik, bár még mindig sokkal szórakoztatóbb, mint rengeteg hasonló. Megjelenésének azért az sem tett jót, hogy a Mátrix széria lezárása után jött napvilágra egy évvel, s a nézőközönség csömörében csak egy újabb koppintást látott benne. Mindazonáltal ez a film, kijelenthetjük: messzemenően eredetibb ennél; ez egy jó film. Minden a helyén van benne: érzelmi indíttatás, motiváció, izgalom, nyomozás, összeesküvések, hová vezet a jövő filozófia…stb. Egy szóval nem fogunk unatkozni rajta, mert magával ragad; még akkor is ha ehhez itt-ott alkotóelemeket a már ezelőtt - és ezután is - többszörösen felhasznált sablonhalmazból szemezgeti.

Miért ajánlom? Annak az egyszerű ténynek köszönhetően, hogy Asimov a legapróbb porszemig nagyon aprólékosan felépítette műveiben univerzumát, és annak atmoszféráját, s nagyon is helyesen az Én, a robot készítői a könyv alapján ugyan ezt tették. Nem a történet fogja eltátani a szánkat, sem a színészi játék, sem a akció, hanem az aprólékosan felépített utcák, háztartási mütyürök, környezet és technológia, ami már a Szárnyas Fejvadász (Blade Runner) kapcsán is ámulatba ejtett bennünket atmoszférikus jövőképével.

Ha komolyabban belegondolunk, ez a történet ugyanabban a valóságban játszódik mint a 200 éves ember, bár ott ebből nem láttunk sokat, mivel a fókusz a főszerelőre volt állítva. Ha valaki esetleg hiányolta ezt, ebben a filmben maradéktalanul pótolhatja éhségét és habzsolhat az élvezetekben. Sci-fi rajongóknak mindenképpen kötelező, mindenki másnak a nyomozós, krimi-filmes műfaji elemeknek köszönhetően tökéletes vasárnap esti kikapcsolódás.