Ismét egy M. Night Shyamalan film. Miért ajánlom? Elsősorban a kíváncsiság vitt rá ennek a filmnek a megtekintésére, mivel mikor a Jelek című film ajánlóját írtam, rengeteg helyen olvastam negatív kicsengésű írásokat Shyamalan későbbi filmjeiről, közöttük pedig erről, vagy erről is. Az igazat megvallva azonban a film nézése közben én kellemesen csalódtam: a The Happening – Az esemény egy jó film. Sokkal rosszabbra számítottam az internet hálóján megjelent vélemények alapján, mint amilyen valójában lett, de persze meg tudom érteni azokat a nézőket is, akik a Hatodik érzék, vagy a Jelek című film után ültek be a moziba, és nem igazán voltak elragadtatva a megvalósítástól.

Shyamalan nem titkolta, hogy a film címe eredetileg a The Green Effect (’A Zöld Hatás’) lett volna, középpontba a természetet és az embert állítva, pontosabban, hogy mennyire is szemben él az ember a természet törvényeivel. Ennek egy esetleges – minket embereket rosszul érintő – esemény lesz a következménye, ami ráébreszti a nézőt arra az öncsalásra, amiben él. Ez az egyik pozitívuma a filmnek, ami miatt érdemes megnézni. Az alapötlet már-már gyermekien, meseszerűen csodálatos, azonban a kész verzió már kevésbe.

Nem tudom, hogy Shyamalan miért ment szemben eddigi hagyományaival. Talán ki akarta magát próbálni egy másfajta narratíva terén, esetleg a producerek, vagy más szólt bele az elkészítés módozatait illetően, vagy csak egyszerűen kedvenc rendezőnk is belesett a hollywoodizáció negatív csapdájába, ami sokakból kiöli az eredetiség fonalát. Ez a tendencia rendezőnk részéről tehát komolyan befolyásolja  filmet és nem a jó irányba. A tőle megszokott rejtegetés és titkolózás nincs jelen. Főszereplőink nem álldogálnak hitetlenkedve a felett, hogy a világban híresztelt katasztrófa, vajon tényleg megtörténik-e, vagy csak illúzió áldozatai; és mi sem, hiszen már az első pár-percben hullák potyognak minden felé – képletesen és szó szerint is. Egy kész, szürrealisztikus – horrorisztikus helyzetet kapunk: a világ megszokott természeti rendjének lassú lebomlását, szinte tányéron, egyenesen az arcunkba, s így az eddig megszokott elgondolkodtató feszültség is megszűnik. A mások által elkészített és szánkba rágott sült galamb viszont sosem lehet olyan izgalmas, mint amit mi magunk fejtünk meg. Marad a főszereplők futása, az immáron horrorfilmekre emlékeztető könyörtelen és brutális jelenetek között, melyek az elveszített izgalom fenntartását hivatottak visszaszolgáltatni, de ez nem történik meg. Szomorú ez mert a történet, a mondanivaló és a premissza szokatlanul ötletes, egyedi s valóban rengeteg álmatlan éjszakát igényelne. Ezzel át is térhetünk a film azon értékeire, amik érdemessé teszik arra, hogy mégis erőt vegyünk magunkon és megtekintsük.

A színészi játék kifogástalan. Zooey Deschaneltől én még nem láttam rossz alakítást, Mark Wahlberg esetében pedig csak a rendezőn múlik, ki tudja-e magából adni azt amire képes: esetünkben ki tudja. Olvastam olyan írásokat, melyek szerint a színészek egytől egyig csapnivalók, azon egyszerű oknál fogva, mivel képtelenek érzelmeket megjeleníteni a The Happening jelenetei alatt a filmvásznon. Ezt erősen cáfolnám hisz a film cselekménye, mint már említettem, épp arra az önbecsapásra épül, hogy összetartóak vagyunk, és kapcsolatban állunk egymással. Az esemény akár egy negatív utópia is lehetne számunkra ebből a szempontból. Premisszáját tekintve a film nem csak az emberi kapcsolatok hiányáról szól, hanem arról is, hogy a technikával agyonzsúfolt világunkban igazából képtelenek vagyunk fizikailag közeledni egymáshoz, a másikkal valóban együtt lenni, és érzelmeket kimutatni. Sőt! A film női főszereplőjéről, Alma Moore-ról (Zooey Deschanel) egyenesen párbeszédben ki is van mondva, hogy pszichológiailag képtelen megnyílni másoknak, és kimutatni érzelmeket. Ám ezzel a kijelentésével Shyamalan nem csak simán az egyik karakteréről vázol rosszalló képet, hanem az egész világról mond véleményt, amin érdemes elgondolkodni. Így mindamellett, hogy az üvegházhatás és a bolygónk mértéktelen kizsákmányolását elítélő – és lehetséges, hogy talán e célból készült – erősen ’természet védő’ film egyúttal arra is rájátszik cselekményével, hogy ezt az izolált személyekkel teletöltött nagyvárosi tömeget életképtelenként mutassa be. Gondoljunk csak bele: Az esemény olyan láncolatokat indít el, aminek köszönhetően főhőseink arra kényszerülnek, hogy minél kisebb és kisebb csoportokra legyenek szétválasztódva, hogy már a végén saját szeretteikkel se lehessenek együtt. Röviden a tudattalan és önkéntesen választott szétválasztottságot és elidegenedést, egy kényszerített és agresszív elválasztódás váltja fel. A kettő között eredményben nincs különbség ugyan, ám a film megoldása szinte felszólítja a nézőt arra, hogy mi a fontos, és hogy a jelen emberének hogy kellene élnie. Együtt, összefogva, és ha ez megtörténik, talán a természettel is egyensúlyban kerülnénk.

Ergo, aki a színészi játék érzelemmentességét hozná fel érvnek, azt óva inteném, hiszen pont ez volt a cél, amit a rendezőnk el akart érni, s amit szereplőiknek pedig el is kellett érniük. Összegezve ez egy egyensúlyra felhívó, figyelmeztető film, még ha itt ott banálisnak is tűnik. Éppúgy elítéli a nagyváros érzelemmentes tömegét, mint az örök magányt – gondoljunk a film végén ellenpontként behívott évtizedek óta egyedül élő öregasszonyra – a megoldást az összekapcsolásban az együtt-működésben látja, és főszereplőjét – aki igazából az emberiség – megpróbáltatásai után a természetben helyezi el, mint azzal együtt élő entitást, és nem pedig mint, aki a fölött uralkodik.

Kinek ajánlom? Sci-fi rajongóknak mindenképpen a filmben megjelenő különleges, és egyedi megközelíts miatt, amit mint megoldást kínál a világrend felbomlásának okaként. Ajánlanám  azoknak akik szeretnek görbe tükörbe nézni időnként, egy esetleges ébresztő arculcsapásra ebben a filmben van lehetőség. Shyamalan rajongóknak kötelező, még ha nem is a legjobb művével állunk szemben. Ezen túl azonban nem nagyon erőltetném senkire. Legyen ez saját és megfontolt döntése az olvasónak, hogy a leírtak alapján, érdekli-e egy jó film ötlet, ami nem sikerült 100%-osra.

Azonban fontos megjegyezni, még mielőtt bárki hanyatt homlok rohanna a videó-kölcsönzőbe – ha egyáltalán van még olyan –, hogy míg a Jelek című film a pszichoterror rettegését tartotta fönt, a The Happening látvány szempontjából lehet elviselhetetlen egyesek számára. Kendőzetlenül ábrázol ugyanis olyan halál-jeleneteket amelyek alkalmasak lehetnek képileg a nyugalom megzavarására. Már az első percekben is. Ezt tartsuk szem előtt.