Sorozatunkban olyan színészeket/színésznőket mutatunk be, életrajzukon és egy filmjükön keresztül, akik gyorsan éltek és fiatalon haltak meg. Ők mind a tehetségük révén, fiatal koruk ellenére váltak haláluk után halhatatlanná.

Françoise Dorléac 1942. március 21-én született Párizsban, egy színész családban. Édesapja Maurice Dorléac színházi színész, húga Catherine Deneuve a világhírű francia filmszínésznő. Françoise először tíz évesen állt színpadon. Az 1960-as évek nagy felfedezettje, aki tehetségével egy lépésre állt attól, hogy igazi nemzetközi sztárrá váljon, olyanná, mint később a húga. A két testvér annyira különbözött egymástól, mint tűz és víz, míg Catherine hűvös, nyugodt, távolságtartó, addig Françoise életvidám, és sugárzó volt.

Színészi tanulmányait 1959-1961 között a Conservatoire d’Art Dramatique-ben végezte. A híres francia divattervező Christian Dior modellje lett, amivel belépést nyert a filmes világba. Első szerepe a Mensonges című rövidfilmben volt. Több kisebb szerep után az igazi kiugrást az 1964-es év hozta meg számára, ugyanis ekkor szerepelt egy James Bond szerű kémfilmben, a Riói kalandban Jean-Paul Belmondo oldalán, és François Truffaut, a francia új hullám emblematikus rendezőjének filmjében, a Bársonyos bőrben. 1965-ben Hollywoodban is bemutatkozott, a Dzsingisz Kán című kalandfilmben. 1966-ban főszerepet kapott Roman Polanski második angol nyelvű filmjében, a nagysikerű Zsákutcában, a következő évben húgával Catherine Deneuve-vel együtt szerepelt A rochefort-i kisasszonyokban. Utolsó munkája az A milliárd dolláros agy című filmben volt, melyet már nem tudott befejezni.

1967. június 26-án, mindössze 25 évesen, a franciaországi Nizza közelében lévő autópályán halálos közúti balesetet szenvedett. Françoise éppen a repülőtérre tartott, hogy Londonba utazzon, az A milliárd dolláros agy utolsó forgatási napjaira, amikor egy Renault 10-es kocsival halálos balesetet szenvedett. A történtek tragikusságát fokozza, hogy a szemtanuk szerint a színésznő, az összeroncsolódott, és égő kocsiból, még megpróbált kimászni, de nem tudta kinyitni az ajtót, így mire megérkezett a segítség, már holtan találták.
A karrierje meredeken ívelt felfelé, a tehetsége, és szépsége révén közel volt ahhoz, hogy az egész világ megismerje a nevét, a sors azonban megfosztott minket, attól, hogy tovább élvezhessük Françoise Dorléac ragyogását.

Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Fran%C3%A7oise_Dorl%C3%A9ac

Bársonyos bőr (La peau douce)

„Ne higgyetek senkinek, de sose kételkedjetek magatokban.”

Bársonyos bőr

A Bársonyos bőr (La peau douce) forgatókönyvét François Truffaut és Jean-Louis Richard írta. A film témája nagyon személyes Truffaut számára, ugyanis magánéleti válságát, a kapcsolatokról való gondolatait vetették papírra. A forgatókönyvet egy hónap alatt írták meg, de csak félig volt kész, mikor 1964-ben elkezdődött a forgatás. François Truffaut az európai filmgyártás egyik legmeghatározóbb alakja, aki autodidakta módon tanulta ki a filmes mesterséget, pályáját filmkritikusként kezdte, majd különböző filmekben segédkezett, mint asszisztens. Első saját rendezésű nagyjátékfilmje, az 1959-es Négyszáz csapás rögtön a francia újhullám egyik legmeghatározóbb alkotásává vált, a kritikusok, és a közönség kedvence lett. Számos műfajban kipróbálta magát, filmjei szinte mindig a barátságról, a szerelemről, a férfi-nő viszonyról, a magányosságról, és a halálról szólnak. Olyan filmtörténeti remekeket rendezett, mint a Jules és Jim, a 451 Fahrenheit, vagy az Amerikai éjszaka.

A Bársonyos bőr nem tartozik Truffaut legközkedveltebb filmjei közé, a korabeli kritikusok nem értették, miért annyira távolságtartó a karaktereivel szemben, miközben a film témája a hűtlenség, nagyon is bensőséges érzelmeket vált ki. A Bársonyos bőr értéke abban rejlik, hogy Truffaut ebben a filmjében zárta le a múltját, és kezdett el foglalkozni a jelen problémáival, a párkapcsolatok mozgatórugóival. 1965-ben válik el első feleségétől, így biztosra vehetjük, hogy a film főszereplője, a középkorú író, Truffaut egyik alteregója. A film a korabeli európai zsánernek megfelelően lassan bontakozik ki, fokozatosan építi fel a végkifejlettet. Truffaut nagyra becsülte Alfred Hitchcock munkásságát, számos filmjében tett erre utalásokat, így nem véletlen, hogy a Bársonyos bőr végjátékának feszültségkeltése is hitchcocki.

A film főszereplője Jean Desailly, aki megjelenésében, stílusában, tükrözi azt a középkorú férfitípust, akinek látszólag megvan mindene, belül mégis rettentően magányos. A női főszereplő a gyönyörű, és tehetséges Françoise Dorléac, aki ebben a szerepében mutatja meg leginkább, hogy kit is veszítettünk el korai halálával.

„Be kell vallanom, nem sok könyvet olvastam öntől,
őszintén szólva egyet sem, ellenben sok cikket
elolvastam önről, és láttam néhányszor a tévében.”

Pierre Lachenay (Jean Desailly) a híres író Lisszabonba készül repülővel, hogy előadást tartson Balzacról, a gépen megpillantja a szép és fiatal légiutas-kísérőt Nicole-t (Francoise Dorléac). A férfiban ekkor feltámad a vágy, hogy az unalmas, átlagos életét feldobja, azzal sem törődve, hogy a felesége és a kislánya otthon várja. A lány felismeri Pierre-t az újságokból, és nem utasítja vissza a közeledését, imponál neki a férfi ismertsége, intelligenciája. Pierre szereti ugyan a feleségét, de már beleunt a házasságába, az örök veszekedésekbe, újdonságot jelent neki Nicole, aki ugyan nem olyan odaadó, mint felesége, mégis beleszeret, bár ezt nem tudja kimondani. Pierre egyre többet kénytelen hazudni, csak az jár a fejében, hogy mikor láthatja ismét a lányt.

Truffaut nagyon finom megoldásokkal érzékelteti a két ember közötti generációs különbséget, például amikor egyik este elmennek szórakozni, Nicole táncolni szeretne, ám Pierre erre nem hajlandó, öregnek érzi magát ehhez, csak ül az asztalnál, és nézi, amint a lány egyedül táncol.

Egyre nagyobb problémát jelent, hogy hol találkozzanak, így Pierre elhatározza, elvállal egy előadást Reims-ben, és Nicole-t is magával viszi, mivel azonban Pierre-t ott mindenki ismeri, bujkálniuk kell. A sok meghívás és kötelezettség miatt a férfi szinte egy percet sem tud Nicole-ra szánni, így mielőtt visszaindulnának Párizsba, beugranak egy motelbe, hogy végre kettesben legyenek. Itt Pierre végre mindent megkaphat, amiről álmodott, és ami hiányzott neki. Lelkesedésében fotókat készít Nicole-ról, illetve kettejükről, ez a lépés azonban megpecsételi sorsukat.
Pierre felesége rájön, hogy férje megcsalja, de nem kér mást tőle, csak azt, hogy vallja be mit tett. Pierre azonban nem mond semmit, továbbra is tagad.

„Az ember boldogtalansága egyetlen okra vezethető vissza:
arra, hogy nem tud nyugodtan ülni egy szobában.”

A feleség azt tanácsolja, váljanak el, mert ez a kapcsolat már egyiküknek sem jelent semmit. Pierre egyetért a felvetéssel és elrohan otthonról. Van a tekintetében valami megnyugvás, felszabadultság, hogy most már végre a szerelmével lehet, ugyanakkor szomorúság is látszik a szemében, hiszen elhagyja a családját. Alig várja, hogy Nicole tudomására hozza a történteket, a lány azonban nem úgy reagál, mint ahogy Pierre azt elgondolta. A lány véget vet a kapcsolatuknak, mert megijedt attól, hogy mindenki előtt fel kell vállalnia a férfit.
Pierre felesége egy véletlen folytán rátalál azokra a fotókra, amiket még a motelben készítettek, így elkeseredésében, valamint bosszúvágytól hajtva elővesz egy puskát és Pierre után megy. Azt meg ugye tudjuk, hogy ha egy filmben előkerül egy fegyver, annak valamikor el kell dörrennie.

Pierre Lachenay története egy szerelmi háromszöget mutat be, amiben senki sem győzhet, senki sem lehet boldog, a végén mégis az a személy marad sértetlen (Nicole), aki miatt minden elkezdődött.
Truffaut felvállalta saját problémáit és egy végtelenül személyes filmben bemutatta mindazt a fájdalmat, és szomorúságot, amit egy megcsalás jelent. Szereplői sokszor egykedvűek, néha szomorúak, de a legritkábban boldogok.